2013. február 27. szerda
A KMKF aligha vállalhat felelősséget a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel kapcsolatos döntések ügyében
"A nemzetpolitika sokszereplős, konszenzust igénylő ügy. A Nemzetstratégiai Kutatóintézettel kapcsolatos döntések – egészében véve – nélkülözték ennek a követelménynek a teljesülését. Következésképpen a KMKF aligha vállalhat felelősséget ebben az ügyben." - szerepel Tőkés László, a KMKF-en elhangzottakkal kapcsolatos nyilatkozatában.
N Y I L A T K O Z A T
Az erdélyi szórványügy körül felkavarodott vita folytán egy kis késéssel ugyan, de még nem túl későn, érdemes figyelembe venni a következőket.
A Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fórumának 2013. február 15-i Állásfoglalásában – egyebek mellett – az a kitétel is szerepel, hogy a KMKF plenárisa „üdvözli a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megalapítását”. Ennek az állításnak a megelőlegezéseképpen, már a plenáris ülés állásfoglalásának az elfogadását megelőző napirenden feltüntették „Szász Jenőnek, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének a tájékoztatóját”. A kapcsolatos kommunikáció alátámasztásaképpen Szász Jenő – a kibocsátott előzetes ülésrendtől eltérően – már kezdettől fogva helyet foglalt a KMKF plenárisának elnökségi asztalánál.
A Magyar Kormánynak a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására irányuló határozatát senki sem kérdőjelezi meg. A Kutatóintézet elnökének kinevezése is szuverén joga a kormányfőnek.
A KMKF vonatkozó állásfoglalása azonban igencsak kérdéses. Noha Orbán Viktor miniszterelnök döntési jogát senki sem vitatja, és a Kövér László házelnök iránti tisztelet miatt az inkriminált bekezdés elfogadása ellen senki sem szólamlott fel – mindazáltal tudomásra érdemes, hogy a KMKF Tagjainak véleménye sem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, még kevésbé pedig kinevezett elnökének a személye tekintetében nem kedvező.
A nemzetpolitika sokszereplős, konszenzust igénylő ügy. A Nemzetstratégiai Kutatóintézettel kapcsolatos döntések – egészében véve – nélkülözték ennek a követelménynek a teljesülését. Következésképpen a KMKF aligha vállalhat felelősséget ebben az ügyben.
Eredetileg az Állásfoglalás vonatkozó kitételét a KMKF több tagja is kifogásolta. Ennek ellenére az idézett támogató „üdvözlés” mégiscsak bekerült a dokumentumba. Csak remélni lehet, hogy a Kormány döntése eléri célját. Ezért senki más, hanem csak a döntéshozók hordozzák a felelősséget.
Nagyvárad, 2013. február 27.
Tőkés László
EP-képviselő
az EMNT elnöke
F e l s z ó l a l á s
A Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fórumának
2013. február 15-i, budapesti ülésén
Rövid leszek, mivel amit elmondanék, az a jelen politikai viszonyok közt kedvezőtlen következmények nélkül nem mondható el.
Ehelyett viszont, a Nemzeti Összetartozás törvénye szellemében, minél teljesebb összefogást és cselekvő együttmunkálkodást kívánok nemzeti közösségeink valamennyi hiteles képviselőjének – a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kötelékei között.
Isten legyen velünk!
Tőkés László hírek
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán
2025. október 25. szombat
Olthatatlan szabadságvágy
2025. október 17. péntek
MÁÉRT: A magyarság ereje a történelemből és az összetartozásból fakad
2025. október 13. hétfő
Átadták az idei Szent István-díjat Esztergomban
2025. október 9. csütörtök
Tőkés László 2025. október 6-i beszéde
2025. október 7. kedd
Október 6.: Krisztusi áldozatvállalás
2025. október 2. csütörtök
Állásfoglalás a nemzetromboló pedofil „vérvád” ügyében
2025. szeptember 30. kedd
Méltó és igazságos












