2010. május 19. szerda
Send this article Print this article

Tőkés László: Tiltakozó nyilatkozat

Románia kellős közepén, Székelyföldön egy 700.000-es lélekszámú székely-magyar közösség él. Még a legvadabb időszakban, a „Ceauşescu érában” sem sikerült az etnikai arányokat oly mértékben fellazítani, hogy a tömbmagyar vidék lakóinak identitása, kultúrája veszélybe kerüljön – márpedig erre a véres kezű diktátor nem sajnálta a fáradságot.

A diktatúra bukása után – amint erre számtalan alkalommal felhívtuk a nemzetközi közösség figyelmét – tovább folytatódott a demokratikus álca alatti többségi „homogenizáció”, az etnikai arányok megváltoztatása, a nemzeti kisebbségek megfélemlítési kísérlete.





Az ortodox expanzión túlmenően a nemzetállami törekvéseket dédelgető mindenkori államhatalom bevett gyakorlataként említhetjük Székelyföld militarizálását (túlzott mértékben telepítettek katonai egységeket a nagyobb magyar városok közelébe), valamint az állami erőszakszervezetek fölös mértékű megerősítését.

Az állampolgárok biztonságát megvédeni hivatott testület tagjai között elenyésző számban találunk olyanokat, akik magyar nemzetiségűek vagy ismerik a magyar nyelvet (Romániában csak az idén nyitották meg a Rendőrakadémia kapuit a magyar nemzetiségű fiatalok előtt; – mostantól évenként tizenöt helyet biztosítanak a magyar fiatalok számára Bukarestben.).

A Románia más vidékeiről idevezényelt karhatalmisták számára veszélyességi pótlékot biztosítanak – miközben az etnikai indíttatású, magyarok ellen irányuló atrocitások száma az utóbbi időben aggasztó módon elszaporodott. Ezeket nem ritkán a katonaság, a rendőrség és a csendőrség kötelékében szolgáló személyek, vagy azok családtagjai követik el.

A legutóbbi „magyarverések” kronológiája a következő:

2009. novemberében hajnali 3 óra körül az egyik kézdivásárhelyi (Târgu Secuiesc) pizza-étterem közelében levő parkolóban hat román fiatal súlyosan bántalmazott egy 22 éves berecki magyar fiatalt, aki szerencsétlenségére éppen akkor lépett ki telefonálni. Miután megszólították, hogy ne beszéljen telefonján magyarul, a támadók földre tiporták és összerugdosták, eltörték az egyik karját, és bal tenyerébe szúrtak. (Ezt megelőzően ismeretlen tettesek több alkalommal is megrongálták a környéken található helységnévtáblákat, festékszóróval lefújták Kézdivásárhely, illetve a hozzá tartozó települések magyar feliratait.)

2010. április 5-én súlyosan bántalmaztak több magyar fiatalt, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szeben megyei rendezvényén vettek részt Szászmedgyesen (Mediaş). Az ifjúsági összejövetelnek otthont adó medgyesi székházban 20 óra körül több ismeretlen jelent meg, akik a szervezők többszöri felszólítása ellenére sem voltak hajlandók távozni, mi több, verbálisan és tettlegesen is bántalmazták a magyar fiatalokat. Két súlyosan sérült magyar fiatalt mentővel kellett kórházba szállítani. A támadók jelentős anyagi károkat is okoztak, bútorokat rongáltak meg, üvegtárgyakat törtek össze.

2010. április 23-án, a Szent György-napok egyik éjszakáján két szórakozó gidófalvi fiatalembert vertek el a csendőrök Sepsiszentgyörgyön (Sfântu Gheorghe). Egy szóváltásba beavatkozó csendőrjárőr a fiatalokat leütötte, földre teperték, majd a járőrkocsi felé tuszkolták őket. Személyi tárgyaikat elvették, majd a csendőrségre szállították őket, ahol tovább folytatták az ütlegelést. Ott már öten estek nekik, leütötték, hajuknál fogva felemelték, és tovább verték őket. Negyedóra után bármiféle jegyzőkönyvfelvétel nélkül szélnek eresztették őket.

Legutóbb, 2010. május 15-én, szombaton hajnalban ugyancsak a székelyföldi Kézdivásárhelyen ismeretlen személyek hat marosvásárhelyi fiatalt – köztük három újságírót – bántalmaztak, mert magyarul beszéltek. Egy tízfős csoport provokált ki tömegverekedést. A megtámadott fiatalok szerint a támadók azt kiabálták, hogy ne beszéljenek magyarul. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének ügyvezető elnöke arra kérte a sajtót, figyeljen oda az esetre, mert az egyik támadó egy román katonatiszt fia, ezért szerinte a hatóságok el akarják tussolni az ügyet, és egyszerű utcai verekedésként kezelik azt.

Felszólítjuk a román kormányt, kiemelten Vasile Blaga belügyminisztert, hogy a magyar nemzetiségű román állampolgárok adólejeiből is fenntartott állami erőszakszervezetek körében haladéktalanul vessen véget az etnikai gyűlöletnek. A történelmi Székelyföld sem nem gyarmat, sem pedig nem terroristafészek, hogy szükségesnek és indokoltnak lássék ilyen mértékű ellenséges érzület azok részéről, akik az állampolgárok védelmére és biztonságára esküdtek fel.

Ugyanakkor felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül járjanak el az erőszakos cselekmények elkövetőivel szemben. Az erőszak csak erőszakot szül – márpedig a jelenlegi áldatlan gazdasági helyzetben,az állampolgárok elkeseredettségét kihasználva a szélsőségesek könnyűszerrel teret nyerhetnek.

Idén márciusban emlékeztünk meg Marosvásárhelyen a húsz évvel ezelőtti „Fekete Március” szomorú eseményeiről, amikor is román embereket úszítottak a békés magyar tüntetőkre.

Ne hagyjuk, hogy az etnikai konfliktusok újból lángra kapjanak!

Felkérjük a nemzetközi közvéleményt, hogy gyakoroljon nyomást a román kormányra az ügyek gyors kivizsgálása érdekében, hogy az egységesülő Európában ne cipeljük tovább terhes történelmi örökségünket, az etnikai szembenállásra és gyűlöletre épített nacionálkommunista állami és társadalmi gyakorlatot.

Strasbourg, 2010. május 19.

Tőkés László
EP-képviselő



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010