2010. március 7. vasárnap
Send this article Print this article

Tőkés László Stuttgartban

Az Erdélyi Világszövetség (EVSZ) stuttgarti szervezetének meghívására Tőkés László európai parlamenti képviselő 2010. március 7-én, vasárnap, a helybéli Erdélyi Est vendégeként  Temesvártól Brüsszelig (1989–2009) címmel tartott előadást, majd az ezt követő fórumon elhangzott kérdésekre válaszolt.

Az ünnepélyes rendezvény nyitányaképpen a stuttgarti magyar amatőr színtársulat Ferenczes István-, Kányádi Sándor-, Farkas Árpád- és Dsida Jenő-versekkel, a Csöbörcsök néptáncegyüttes pedig kalotaszegi táncokkal és énekekkel idézte Erdély szellemiségét, másfelől pedig a kommunista elnyomás, a Ceaușescu-éra lesújtó közérzetét.





Tamás Péter, az EVSZ elnöke bevezetőjében kiemelte Tőkés László nélkülözhetetlen szerepét a kommunista diktatúra bukásában, valamint a Temesváron történtek hitelességét hangsúlyozta, és az áldozatok emlékének adózott.

Ezt követően a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének (BUOD) elnöke, dr. Klement Kornél az ottani magyar közösség életéről és tevékenységéről szólt. Kiemelte a BUOD összetartó és szervező szerepét, ami anyanyelvünket, oktatásunkat és kulturális rendezvényeinket illeti. Záró szavaiban kihangsúlyozta Tőkés László brüsszeli jelenlétének fontosságát.

Tőkés László beszédében mérleget készített az 1989-es forradalmat követő húsz esztendőről. Az egykori átkos diktatúra utóbb beérett „mérgező gyümölcseiről”, a romániai kisebbségi politikáról, ezen belül az erdélyi magyarság helyzetéről, társadalmáról, a felmerülő nehézségekről, az asszimiláció folyamatáról, az autonómia szükségességéről osztotta meg gondolatait a népes közönséggel. Továbbá kiemelte a nyugati magyarság fontos érdekérvényesítő, kapcsolat- és hídépítő szerepét a nemzet szolgálatában.

Beszédét végig az autonómia és európai jogaink kérdéseiben megalkuvást nem ismerő következetesség jellemezte. Ugyanakkor magától minden szélsőségességet, az európai jogrendszertől távol eső megoldásokat határozottan elutasított.

Az est jó hangulatát nemcsak finom magyar ételek és italok biztosították, hanem egy olyan közösségi érzés, amelynek Temesvártól Sepsiszentgyörgyig, Budapesttől Brüsszelig valamennyi magyar közösséget át kellene hatnia.

Stuttgart, 2010. március 7.

Az Erdélyi Világszövetség Tájékoztatási Szolgálata



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010