2009. december 9. szerda
Send this article Print this article

Tőkés László Bukarestben: nem történt meg az igazi rendszerváltás

Tőkés László EP-képviselő 2009. december 9-én Bukarestben találkozott a Társadalmi Párbeszédért Csoport (Grupul pentru Dialog Social) tagjaival. A megbeszélés moderátora, Rodica Culcer kérésére Tőkés László a húsz évvel ez előtti forradalom tanulságairól beszélt. Máig érvényesnek tartja akkori bátorságot adó hitvallását, hogy „az Istennek kell engedelmeskedni és nem az embernek”. Húsz év elteltével még nem történt meg az igazi rendszerváltás, de hát – ugyancsak bibliai jelképpel élve –: a Mózes által vezetett zsidók is csak negyven évi vándorlás után érkeztek az Ígéret földjére. Az eltelt két évtizedet a tényleges rendszerváltás híveinek és a kommunista, korrupt és önző magatartás képviselőinek a harca jellemezte. Herta Müller Nobel-díjas írónő könyvéről megjegyezte: a kommunizmus lényegének a megragadása és elemzése adhat erőt és irányvonalat a múlt rendszer továbbélése elleni küzdelemhez. Tőkés kifejezte reményét, hogy nem kell negyven évet várni arra, hogy a valódi rendszer- és szemléletváltás megtörténjen.





A találkozó résztvevői – többek között Andrei Oisteanu, Ion Caramitru, Adrian Cioroianu, Andrei Cornea, Stere Gulea és Nestor Ratesh – a húsz évvel ez előtti események értelmezéséhez adtak hozzá néhány új gondolatot, párhuzamot keresve a legutóbbi elnökválasztás történéseivel is. Boros Zoltán hozzászólásában ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a médiában, az 1989. december 22-én felszabadult Román Televízióban már az első percektől kezdve megkezdődött a forradalom kirobbanása helyszínének, Temesvárnak, valamint Tőkés László szerepének az elhallgatása, később pedig a temesvári lelkész személyi imázsának a lerombolását, démonizálását űzték következetesen. Húsz év távlatából megállapítható, hogy ez nem sikerült.

Tőkés László EP-képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége tagjainak – Toró Tibor ügyvezető elnök, Szilágyi Zsolt és Boros Zoltán alelnökök – társaságában a nap folyamán meglátogatta Varga Andrea történész „Európa 1989–2009” című kiállítását, amely a volt szocialista országokban lezajlott rendszerváltás mozzanatait eleveníti fel. Este a Magyar Köztársaság nagykövetségén, Füzes Oszkár nagykövet meghívására találkozott a Bukarestbe akkreditált diplomáciai testületek vezetőivel.

Bukarest, 2009. december 9.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010