2011. június 23. csütörtök
Send this article Print this article

Temesvár, Európai Kulturális Főváros – 2020

Cristian Bușoi román liberális képviselő szervezésében 2011. június 22-én Brüsszelben, az Európa Parlament székhelyén került sor arra a szemináriumra, amely a „Temesvár, Európai Kulturális Főváros – 2020” címet viselte.Bizottsági szavazáson való részvétel miatt Tőkés László EP-alelnököt Szilágyi Zsolt kabinetfőnök – egykori temesvári diák – képviselte a megbeszélésen.



    A rendezvényre a brüsszeli képviselőkön kívül a temesvári származású képviselő annak a kezdeményező bizottságnak a tagjait hívta meg, amely előkészíti Bánság történelmi központjának az Európa Kulturális Fővárosa címre való pályázását.
A megbeszélésen több romániai és nyugat-európai képviselő is támogatásáról biztosította a kezdeményezést.
   Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Temesvár történelme önmagában is döntő érv lehet a pályázat elnyeréséhez. Ebben a vonatkozásban fontos kihangsúlyozni a nagy múltú város etnikai, vallási és nyelvi sokszínűségének gazdagságát. Jelezte azt is, hogy az 1989-es temesvári forradalomról szóló kiadványban, bár nevét megemlítik, nem szerepel Tőkés László fényképe. Támogatásáról biztosította a kezdeményezést, ugyanakkor reményét fejezve ki, hogy ehhez hasonló hibák fordulnak majd elő a készülő pályázatban.
   Bizottsági szavazáson való részvétel miatt Tőkés László EP-alelnököt Szilágyi Zsolt kabinetfőnök egykori temesvári diák –képviselte a megbeszélésen. Az alelnök nevében a kabinetfőnök teljes támogatásáról biztosította a kezdeményezést s egyben gratulált Bușoi képviselőnek a találkozó megszervezéséért. Rövid beszédében elmondta: ami Gdansk Lengyelországnak, vagy ami Prága Csehországnak, illetve ami Budapest Magyarországnak – azt jelenti Temesvár Románia viszonylatában. A kommunizmus elleni szolidaritás szellemében a régió más országainak EP-képviselői részéről is támogatókat lehet szerezni a pályázat sikere érdekében – mondotta, majd rámutatott: az Unió nyugat-balkáni bővítésének fényében különleges jelentőséggel bírna, ha az észak-déli és a kelet-nyugati metszésponton fekvő Temesvár új esélyt nyerne, és ezáltal nemcsak a városra, de a tágabb régióra is kitüntetett figyelem irányulna.
   A továbbiakban Szilágyi Zsolt adalékolta, hogy Tőkés László mint az Európai Parlament kultúráért is felelős alelnöke tavaly ősszel EP Kulturális Bizottsága képviseletében egy küldöttség élén az akkori Európai Kulturális Főváros megismerése céljából Pécsre látogatott. Nemrég viszont annak a küldöttségnek is tagja volt, amely Turku (Finnország) és Tallinn (Észtország) európai kulturális fővárosokat látogatta meg. A kabinetfőnök felhívta a figyelmet: a kulturális fővárosokban tapasztaltak szerint a civil társadalom bevonása döntően hozzájárulhat a sikerhez – Temesvár pedig az egész ország viszonylatában élen jár a civil szféra újjászületése terén. Szilágyi Zsolt azt javasolta, hogy az Európai Kulturális Fővárosok egyetemeinek hálózatával feltétlenül vegyék fel a kapcsolatot, a temesvári egyetem európai kapcsolatai ugyanis a város pályázatát is erősíthetik. Zárszóként annak a reményének adott hangot, hogy a nemzeti és etnikai közösségek értékadó bánsági jelenléte mind a pályázatban magában, a remélt kedvező elbírálás esetén mind pedig az európai főváros programsorozatában méltó helyet fog kapni.


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010