Az rendezvényre meghívást kapott Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő, de nem tudott jelen lenni. Üzenetét testvére, Tőkés András tolmácsolta: „Az Outward Bound nemzetközi világhálózat Romániában, illetve Erdélyországban és Székelyföldön meghonosodott ifjúsági szervezete már megalakulásával és puszta létével is annak egyetemes fontosságát hirdeti, hogy a korunkat jellemző sokrétű identitásválság romboló körülményei között a nemzedékék folytonosságát meg kell őriznünk, és – a Szentírás megfogalmazása szerint – az atyák örökségét a fiaknak »nemzedékről nemzedékre« tovább kell adniuk. A jövőbe való legjobb »befektetés« az ifjúság nevelése és az őróluk való gondoskodás. Külföldi szövetségeseivel és hazai elvbarátaival erre vállalkozott áldott emlékű Fodor Imre, későbbi marosvásárhelyi polgármester, amikor huszonöt évvel ezelőtt, 1993-ban megalapította és eredményekben gazdag útjára indította az Outward Bound Románia Társaság az Ifjúságért szervezetet, amiről a ma felállítandó szovátai kopjafa tanúskodik.

Azonban miként részben az egész, Fodor Imre egész életművében azonképpen van jelen ugyanez a múltból eredő és jövőben gondolkozó, az egymást követő nemzedékeket összekapcsoló közösségi feladat- és felelősségvállalás. Ennek vonatkozásában nem lehet nem gondolnunk a Bem tábornok seregében a szabadságért hadat viselő dédnagyapjára, vagy akár a nácizmussal szembeszálló, tábornoki rangot viselő német nagyapjára. Drága édesapja, Fodor Pál is – az evangélium szavaival szólva – olyanképpen »szenvedett háborúságot az igazságért«, hogy az erdélyi kérdés rendezése céljából készített nagyralátó terve miatt 1956 után a román hatóságok súlyos fogházbüntetésre ítélték.

Az alma nem esik messze a fájától – tartja a népi mondás. Jeles felmenői nyomdokát követte Fodor Imre, amikor is egy fáradságos és közmegbecsülésnek örvendő szakmai – mérnöki – életpályát követően hitéből, hűségéből és életerejéből még futott arra, hogy a szorongatott helyzetben lévő Marosvásárhely elöljáróságát elvállalja, és Apja példájára szembeszegülve a sorssal polgármesterként védelmezze és építse Székelyföld székvárosát, utóbb pedig a Székely Nemzeti Tanács elnökeként álljon ki a nemzeti önrendelkezés, Székelyföld területi autonómiája mellett, melynek egyenes gerincű, szelíd bölcsességében is rendíthetetlen zászlóvivője lett.

Mostanság, amikor hőn szeretett városa ebek harmincadjára látszik jutni, és vészesen ritkul azoknak sora, akik tettre készen hajlandók kiállna az erdélyi, valamint a székely autonómia ügye mellett, minden eddiginél fontosabb, hogy az egymásba fonódó nemzedékek láncolata ne szakadjon meg, hanem álljunk be az előttünk járó atyák sorába, és Fodor Imre példáját követve szálljunk síkra Marosvásárhelyért, Székelyföldért és hittel remélt erdélyi magyar jövőnkért.

Most, karácsony közeledtén Csaba királyfi csillagösvényének és a csíksomlyói zarándokoknak a képletes útján haladva adventi reménységgel »menjünk el mind Betlehemig«, a világ Szabadítójának eljövetelét várva!

És mind, akik itt egybegyűltünk, Imre bátyám Családjának tagjai, barátai és követői adózzunk áldott emlékének hálaadással, jövőre pedig, elszánt »Csibészeivel« együtt, találkozzunk a csíksomlyói Fodor Házban!

»Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!« Így legyen! Viszontlátásra!”