2011. április 5. kedd
Send this article Print this article

Európai Roma Stratégia

Az Európai Parlament strasbourgi plenárisának tegnapi napirendjén szerepelt az Európai Bizottság Nyilatkozata „A romák integrációját célzó nemzeti stratégiák összehangolásának uniós keretéről”.



 
   Az erre vonatkozó EP-dokumentum jelentéstevőjeként Járóka Lívia képviselőnő Tőkés László erdélyi képviselőt kérte fel arra, hogy a plénum előtt az Európai Néppárt (ENP) álláspontját előadja.
   Az uniós keretrendszerről szóló dokumentumot Viviane Reding, a jogérvényesülésért, valamint Andor László foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős biztosok terjesztették elő. A soros magyar EU-Elnökség nevében Győri Enikő európai ügyekért felelős külügyi államtitkár szólt a Tisztelt Házhoz. Ezután a parlamenti képviselőcsoportok vezérszónokainak a felszólalásai következtek.
   Az elhangzott beszédek kiemelt módon az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügyi ellátás és a lakáskörülmények biztosítása vonatkozásában foglalkoztak a tíz-tizenkét milliónyi, súlyos mértékben hátrányos helyzetű európai cigányság társadalmi befogadásának és felzárkóztatásának égető kérdéseivel. Árnyalatnyi különbségektől és hangsúlybeli eltérésektől eltekintve, a roma stratégia valamennyi alapvető kérdésében szinte teljes volt az egyetértés.
   A magyar EU-elnökség, valamint az Európai Parlament és az Európai Bizottság szándéka szerint az Unió állam- és kormányfőinek 2011. június 24-i csúcstalálkozója fogja elfogadni a roma keretrendszerről szóló határozatot.
   Tőkés László EP-alelnök felszólalásának szerkesztett változatát mellékeljük.
 
Strasbourg, 2011. április 6.
 
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája
 
FELSZÓLALÁS
az Európai Roma Stratégia tárgyában
 
   Járóka Lívia képviselőasszony kitűnő Jelentésének múlt havi elfogadásával megnyílt az út az Európai Roma Keretrendszer elfogadása előtt. Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos Nyilatkozatának különleges időszerűséget kölcsönöz az április 8-ára eső Romák Nemzetközi Napja, melynek alkalmából a magyar EU-Elnökség Budapesten szervezi meg az Európai Roma Platform 5. ülését. Ezáltal újabb jelentős lépést tehetünk egy, az Unió által összehangolt, de a helyi sajátosságokat figyelembe vevő közös cselekvési terv elkészítése irányába.
   Az Európai Néppárt évek óta szorgalmazza a közösségi fellépést a romák társadalmi befogadása érdekében. Az Európai Unió állam- és kormányfőinek ez év júniusi csúcstalálkozóján – reményeink szerint – útjára indulhat az Európai Roma Stratégia, és ezáltal az Európai Közösség egyik legsúlyosabb emberi jogi problémájára találhatjuk meg a közös megoldást.
   Természetesen elsősorban a tagállamok felelősségi körébe tartozik, hogy polgáraik számára az alapvető emberi jogok érvényesülését, a létbiztonságot és a megélhetést biztosítsák. Ehhez az Unió csupán kereteket nyújthat, melyeket tartalommal maguknak a tagországoknak kell megtölteniük. A Roma Stratégia egyfajta szakmai minimumot jelent, melyből kiindulva egy pártokon és ciklusokon átívelő, hosszú távú cselekvési terv hivatott orvosolni a cigányságot sújtó szegénységet és társadalmi kirekesztést.
   Tartalmi szempontból az Európai Roma Stratégia következő pontjait emelem ki:
 
· Nem etnikai, hanem gazdasági alapon határozza meg célcsoportját.
· Az emberi jogok teljes spektrumára tekintettel van, és elősegíti az esélyegyenlőségi irányelv érvényesülését.
· Tekintetbe veszi a kirekesztés területi jellegét, és a fejletlen kisrégiókban összesűrűsödő hátrányok felszámolására törekszik.
· Az elért eredmények megbízható értékelését lehetővé tevő, közös indikátorok bevezetését irányozza elő, és közvetlen kapcsolatot teremt a központi támogatások elosztása, valamint a célkitűzések megvalósítása között.
 
   A stratégia sikeréhez az érintettek és érdekeltek, vagyis az uniós intézmények, a tagországok, a civilszféra és a cigány közösségek hosszú távú, erőteljes és együttes erőfeszítésére van szükség.   
   Éppen ezért megengedhetetlen, hogy a romák helyzetét bárki is az ellentétek szítására vagy pártpolitikai támadásokra használja.
   Hasonlóképpen a csoportos megbélyegzésnek sincs helye. Éppen ezért az Európai Néppárt a kollektív bűnösség minden formáját elutasítja, legyen szó akár a cigányok, akár a többségi társadalom kárhoztatásáról.
   Végezetre hadd fejezzem ki elismerésemet a magyar Elnökség iránt azért, hogy a roma stratégiát prioritásai közé sorolta, valamint jókívánságaimat aziránt, hogy az Európai Tanács a kitűzött időpontban – idén júniusban – az Európai Roma Stratégiát valóban elfogadja. – Ehhez kérem a Tisztelt Ház támogatását!
 
Strasbourg, 2011. április 5.
 
Tőkés László
EP-alelnök
az Európai Néppárt nevében
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010