»
Tőkés László
2025. április 9. szerda
ÖSSZETARTOZÁS ÉS KIREKESZTÉS
SAJTÓHÍR: „Nagyváradon ülésezett a Nemzeti Összetartozás Bizottsága – A római katolikus püspöki palotában tartotta március 31-én, hétfőn kihelyezett ülését a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága egyházi, önkormányzati, civil szervezeti, ifjúsági, kulturális és oktatási intézményi vezetők, közéleti szereplők részvételével.”
LEVÉL PÁNCZÉL KÁROLYNAK, A FIDESZ-KDNP ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJÉNEK, A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS BIZOTTSÁGA ELNÖKÉNEK
Pánczél Károly
országgyűlési képviselő úrnak
Budapest
Tisztelt Elnök Úr!
Az egyre zsugorodó erdélyi magyar sajtó révén, utólagosan szereztem tudomást arról, hogy az Ön által vezetett nemzeti összetartozás bizottságának képviselői Nagyváradon jártak és tanácskoztak.
Mély sajnálatomat fejezem ki amiatt, hogy városunk jeles vendégeit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében nem üdvözölhettem. Ebből az esetből is kitűnik, hogy minket, autonomistákat nemcsak a román politikai osztály és az RMDSZ részesít visszautasításban, hanem Önök sem tekintenek a nemzeti összetartozás részének. Ugyanez mondható el a szintén távol tartott Erdélyi Magyar Szövetségről.
Hogyha máskor is erre járnak, szívesen látjuk Önöket. Még hogyha nem is férünk be nemzeti összetartozásuk körébe, mi akkor is összetartozónak tartjuk magunkat nemzetünkkel.
Ennek szellemében tisztelettel és szeretettel küldöm ünnepi jókívánságaimat:
Nagyvárad, 2025. április 8.
Tőkés László
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke


hírek
2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert
2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről
2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós
2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten
2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben
2025. május 13. kedd
Kettős könyvbemutató Nagyváradon
2025. május 13. kedd
Johannita Lovagi Napok
2025. május 10. szombat
Az egyetem napja
2025. április 29. kedd
A „főcsibész” köszöntése a Gyimesekben
2025. április 18. péntek
Húsvéti üdvözlet