2013. január 24. csütörtök
Send this article Print this article

Összefogást sürget Tőkés László az európai polgári kezdeményezés ügyében

Az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgeti Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében – adta hírül az MTI.

Autonómiatüntetés Sepsiszentgyörgyön (Fotó: sepsiszentgyorgy.info)


   Tőkés László az MTI-hez is eljuttatta azt a levelet, amelyet a KMAT elnökeként csütörtökön Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének, Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének és Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének küldött.
   Tőkés megköszönte, hogy a 2012-es romániai választások idején nem tették kampánytémává az európai polgári kezdeményezés kérdését. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy mind az RMDSZ, mind az SZNT a "külön utas megoldást választotta", és - a jelek szerint - külön-külön állnak neki az egymillió támogató aláírás összegyűjtésének.
   A KMAT elnöke megemlítette, egyik szervezettől sem vitatható el annak a joga, hogy saját elképzelései szerint cselekedjen, de félő, hogy a párhuzamosan elindított kezdeményezések egymás rovására mennek. Szerinte a polgári kezdeményezés sikere függhet attól, hogy megtalálják-e a felek a közös nevezőt.
 "Ha ismét külön malomban fogunk őrölni, azt kockáztatjuk, hogy komolytalanná válunk Európa szemében" - fogalmazott TőkésLászló. Hozzátette, ha tartalmi kérdésekben nem is sikerül egységes álláspontot kialakítaniuk, azt talán megtehetik, hogy a cselekvési terveiket összehangolják.
   Tőkés László kezdeményezte a KMAT rendkívüli ülésének mihamarabbi összehívását a téma megvitatására.
   Az Európai Unió 2012 április 1-jétől tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió legalább egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, mely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel.
   Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közösen, az RMDSZ és az SZNT önállóan próbál élni a lehetőséggel.
(MTI)
Tőkés László KMAT-elnök levelét alább olvashatják. 

Tisztelt Elnök urak!
 
   Elöljáróban is szeretném megköszönni – és nem csupán a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnökeként –, hogy az európai polgári kezdeményezés ügyét a tavalyi, feszültségektől terhes választási évben nem használták fel kampánycélokra.
   Ugyanakkor aggodalommal tölt el, hogy ez év elején a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, valamint a Székely Nemzeti Tanács saját kezdeményezéseik kapcsán a különutas megoldást választotta, és jelenleg úgy tűnik, hogy külön-külön állnak neki a szövegjavaslataik melletti egymillió aláírás összegyűjtéséhez.
   Ne értsenek félre: minden, az erdélyi magyar közösségünk otthonérzetét erősítő, jogait bővítő és intézményesítő politikai terv és szándék dicséretes és elismerésre méltó. Egyetlen politikai vagy közképviseleti szervezet joga sem vitatható el arra nézve, hogy saját elképzelései mentén cselekedjen, amennyiben a cél erdélyi magyarságunk érdekeinek érvényesítése, illetve jelenének jobbá tétele, jövőjének biztosítása – vagyis ha az adott ügy a köz érdekét szolgálja.
   Mindazáltal félő, hogy – amennyiben az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közös indítványát is ideszámítjuk – a három európai polgári kezdeményezés egymás rovására megy, vagy akár ki is olthatja egyik a másikat.  
   Eleve egy új, tehát az európai polgárok számára mind ez ideig még ismeretlen politikai eszközről van szó. Hogyha a helyzetet mi még – önös pártpolitikai érdekből vagy a párbeszédképtelenség okán – tovább bonyolítjuk, akkor igen valószínű, hogy a megszólítandó választópolgárok még odáig sem jutnak el, hogy belegondoljanak a kezdeményezéseink tartalmába. A közvéleménykutatási adatsorokat ismerve inkább azt fogják gondolni, hogy az erdélyi magyar politikai szereplők már megint nem értenek egyet valamiben, ismét csak „veszekednek”.
   Ne nehezítsük fölöslegesen a saját dolgainkat. Az európai polgári kezdeményezés sikere attól is függhet, hogy megtaláljuk-e a közös nevezőt, sikerül-e egy irányba húznunk a szekeret.
   Ha tartalmi kérdésekben nem is sikerül teljesen egységes álláspontot kialakítanunk, azt talán megtehetjük, hogy a cselekvési terveinket összehangoljuk.
   Ellenben ha ismét külön malomban fogunk őrölni, akkor azt kockáztatjuk, hogy komolytalanná válunk Európa szemében. Ne engedjük, hogy egy történelmi lehetőség a mi hibánkból kicsússzon a kezeink közül – mert a felelősség is a miénk.
   Mindezeket szem előtt tartva, kezdeményezem a KMAT rendkívüli ülésének a mihamarabbi összehívását.
   Kérem az Elnök urakat, hogy jelezzék, mikor lenne számukra alkalmas a találkozó.
   Isten áldását kérve munkájukra, tisztelettel küldöm jókívánságaimat:
Brüsszel, 2013. január 24.
 
 
Tőkés László
a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács
elnöke
 
 
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010