2017. október 30. hétfő
Send this article Print this article

Őrtüzek az autonómiáért

A viharos széllel és szakadó esővel dacolva tüntettek október 29-én, vasárnap este Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács felhívására a történelmi régió területi autonómiájáért. Az SZNT közlése szerint mintegy száz székelyföldi helyszínen gyűltek össze vasárnap este őrtüzeket gyújtani, ezzel kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.



Emellett Erdély más magyarlakta településein, sőt Magyarországon is tartottak az önrendelkezési és szabadság iránti vágyat kifejező rendezvényeket.
Az SZNT központi rendezvénye Sepsiszentgyörgyön zajlott, ahol a turulszobor előtti téren a tüntetés szervezői mécsesekből rakták ki Székelyföld határvonalát, és többen fáklyát gyújtottak. Itt Izsák Balázs, a tanács nemrég újraválasztott elnöke olvasta fel a tüntetés kiáltványát, amely valamennyi demonstráció helyszínén elhangzott.
Az egykori székely fővárosban, Marosvásárhelyen fáklyás demonstrációt tartottak a Székely Vértanúk postaréti emlékművénél, ahol Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott beszédet, az SZNT meghívására. A püspök kiemelte: történelmileg és az európai jog által is megalapozott a közösségi önrendelkezés iránti igény. Hozzátette: a megtévesztő román propaganda úgy próbálja lejáratni a székely önrendelkezés ügyét, hogy szándékosan összemossa a katalán függetlenségi törekvésekkel, tudatosan felcserélve az ok és okozati összefüggéseket. „Mert nem azért válnának ki a katalánok, mert autonómiájuk van, hanem azért, mert autonómiájukat lépten-nyomon megcsorbítják. Nem azért kívánunk autonómiát mi, magyarok, székelyek itt, Erdélyben, mert szeparatisták volnánk, hanem azért, mert véget akarunk vetni eddigi jogfosztásunknak. Vagyis az igazi felelősök nem a katalánok és nem mi – székelyek, magyarok – vagyunk, hanem elsősorban a spanyol kormány és a román hatalom” – szögezte le. Hozzátette: „Elismerjük Románia szuverenitását, elismerjük a román alkotmányos rendet, de az önrendelkezési jogunkhoz körömszakadtáig ragaszkodunk.”
Tőkés László beszédében hangsúlyozta: Magyarország támogatói szerepével kapcsolatban továbbra is fenntartja, amit Tusnádfürdőn mondott, és amit szándékosan félrefordítottak: „… kívánjuk Magyarország jótékony támogatását, nem protektorátusát – ahogyan félremagyarázták –, hanem támogatását és közbenjárását önrendelkezésünk megvalósítása érdekében. Mint ahogy azt is természetesnek tartjuk, hogy a román kormány védelmére kell a Timok-völgyi románoknak, a bulgáriai vagy besszarábiai román testvéreiknek, mint ahogy teszik ezt mostanság is – együtt Magyarországgal – a kárpátaljai magyarok és románok oktatási, anyanyelvi jogai védelmében.” Végül kiemelte: az erdélyi magyarság törvényes, parlamenti úton, politikai vagy polgári kezdeményezéssel kívánja elérni céljait, amelyek azonosak a közel száz esztendővel ezelőtt a Kiáltó Szóban megfogalmazottakkal és negyedszázaddal ezelőtt a Kolozsvári Nyilatkozatban foglaltakkal.
A rendezvényen Csíki Hajnal színművész szavalt alkalomhoz illő verseket, a demonstráció közös imával, valamint a Himnusz és a Székely Himnusz eléneklésével zárult.



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010