2015. április 28. kedd
Nyilatkozat Tóásó Előd szabadulása és hazatérése ügyében
Immár hatodik éve annak, hogy 2009 áprilisában Tóásó Előd erdélyi atyánkfiát a bolíviai politikai cselszövések gyanútlan áldozataként ártatlanul börtönbe vetették.
A Gondviselés ereje és sokak segítsége kellett ahhoz, hogy a mostoha börtönviszonyok megpróbáltatásait nagy emberi állhatatossággal és kitartással túlélve megélje – megéljük – azt a napot, hogy a nagyrészt vádemelés nélkül, közel hat évig fogva tartott honfitársunk végre szerettei körébe és szülőhazájába, mindnyájunk örömére hazatérhessen.
Bízunk benne, hogy előbb vagy utóbb fény fog derülni arra a sötét összeesküvésre, amelynek nyomán többeket legyilkoltak, illetve ártatlanul évekig börtönben tartottak. Az eset sajnos híven jellemzi a bolíviai közállapotokat és az emberi jogok ottani helyzetét.
Testvéri szolidaritásunk kifejezéseképpen, és azért, hogy Tóásó Előd élete a rendes kerékvágásba mihamarabb visszakerülhessen, ezúton is tisztelettel és szeretettel meghívom Őt egy brüsszeli látogatásra, az Európai Parlamentbe, valamint a helybéli magyar közösséggel való találkozásra.
Isten hozott itthon!
Strasbourg, 2015. április. 27.
Tőkés László
EP-képviselő
hírek
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN












