2008. december 14. vasárnap
Send this article Print this article

Nyilatkozat a kormányalakítás kapcsán

N Y I L A T K O Z A T

1. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, kiesvén a Demokrata Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt által létrehozott nagykoalícióból, felfedezni látszik a spanyolviaszt. Azt állítja tudniillik, hogy a két – jobb- és baloldali – nagy párt etnikai okokból hagyja ki őket az újan alakuló kormányból.





Sajnálatos és nevetséges, hogy Markó Bélának és elvtársainak közel húsz évre volt szükségük annak felismerésére, amit minden világosan látó, erdélyi magyar ember mindig is tudott, éspedig hogy: a román versenypártoknak – akárcsak a szlovákoknak – pártállástól függetlenül, többé vagy kevésbé a legfőbb közös jellemzője a magyarellenesség. Több mint tíz évnyi kormánybeli vagy kormányoldali politizálás közben ezt nem látni, nem észrevenni: csapnivaló politikai helyzetfelismerésre, – mondhatni – vétkes politikai vakságra vall.

Ennek összefüggésében nézve, igencsak sajnálatos és több, mint bűn, súlyos hiba volt, hogy az RMDSZ tizenkét évvel ezelőtti kormányra kerülése óta a román politikai nacionalizmus – kisebbségi! – szekértolójaként segítette elhitetni a nemzetközi közvéleménnyel, az Európa Tanáccsal, a NATO-val és az Európai Unióval, hogy Romániában jó úton halad a kisebbségi ügyek megoldása, sőt – úgymond – „modell-értékű a román kisebbségpolitika”.

Ma már, a mostani fejlemények fényében még az RMDSZ előtt is világos lehet, hogy a román jobb- és baloldal – miként a szlovák politikum is – arra az álláspontra helyezkedik, hogy: „a mór megtette a kötelességét – a mór mehet”.

Szerényen megjegyezzük, hogy józanabb hangok ezt a kifejletet már régóta megjósolták.

2. Másfelől viszont – paradoxális módon – nem valószínű az, hogy a történtek után a román politikum a heves magyarellenesség hibájába esnék. A román politika ennél bölcsebb és okosabb. Valószínűleg igazat mond Mircea Geoană pártelnök, amikor ismételten kijelenti, hogy: – az eurokonformitás minimumát betartva – „ezentúl is tartják magukat a társadalmi befogadás elvéhez, és elítélik az etnikai diszkriminációt”.

Markó Béláék szorult helyzetükben mindenáron etnikai síkra akarják terelni politikai kudarcukat, ezáltal próbálván elhibázott politikájukat magyar szavazóik előtt (am. 40%!) igazolni. Pedig valójában csak arról van szó, amit Geoană úr ilyenképpen fejt ki: „az RMDSZ-szel kapcsolatos döntésüket nem szabad a magyar kisebbség elleni gesztusként vagy attitűdként értelmezni, hanem arról van szó, hogy a parlamentben szinte 70 százalékot (!) kitevő pártok mellett nincs szükség egy harmadikra is a kormányban” (kiemelések tőlem – TL). Ergo: „a mór mehet”, már nincs szükség reá. Mindezeket figyelembe véve, elhibázott és szánalmas, ahogyan az egész román pártspektrumot – a baltól a jobboldalig – végig járt RMDSZ-es korifeusok most nacionalizmust „vizionálnak”.

Kelemen Hunor ügyvezető elnök arról sápítozik, hogy: Romániához képest „a Szlovákiában történtek csak gyenge viccnek (sic!) fognak tűnni”; továbbá azt fájlalja, hogy elesnek a közpénzektől.

Markó Béla pártelnök, teljesen elveszítve a józan politikai ítélőképességét, azon háborog, hogy: „Mircea Geoană RMDSZ-t kirekesztő nyilatkozataival sérti a romániai magyarságot”; és rossz politikus módjára, maga is megsértődik, kijelentvén, hogy: „az a lelkesedés, amivel a PSD elnöke folyamatosan elutasít bennünket, engem személy szerint sért, de kollégáimat is sérti” (kiemelések tőlem – TL). Pártunk vezetője végzetesen összetéveszti az Általa vezetett RMDSZ-pártot a nemes magyar közösséggel, és – XIV. Lajos módjára – a Pártot és a Magyarságot is sértett önmagával azonosítja. Az RMDSZ alias Markó Béla alias „A Mór” – mehet.

De érdekes módon a szelídségéről ismert Asztalos Ferenc honatya még főnöke sértődésén is túltesz, amikor azt jósolja, hogy: „Egy ilyenfajta politikai magatartás akarva-akaratlanul kiválthat egyfajta radikalizálódást az erdélyi magyarság körében” (kiemelés tőlem – TL). Ne aggódjon Asztalos úr: székely Testvérei már régóta „radikális” módon síkra szállnak a területi autonómiáért – ha nem vette volna még észre…

Borbély László, a neptuni főtárgyaló viszont végképp elveti a sulykot, amikor – szlovákiai típusú – „etnikumközi konfliktusokat” (sic!) vizionál. A marosvásárhelyi politikust 1990 „fekete márciusával” kell megnyugtatnunk: Romániának nem föltétlenül kell a szomszédba mennie egy kis „etnikai konfliktusért”…

Amúgy pedig békés jogküzdelmet folytató erdélyi magyarságunk nevében kell visszautasítanunk azt az inszinuációt, hogy a magyar etnikum „radikalizálódni” fog, és részese kívánna lenni bármiféle etnikai konfliktusnak.

Az erdélyi magyarság józan és bölcs, és tudja, mit akar.

Strasbourg, 2008. december 15.

Tőkés László
EP-képviselő
az EMNT elnöke

1989. december 15-én, pénteken reggel Temesváron ezen a napon vette kezdetét az a megmozdulás, mely a református hívek és a hozzájuk csatlakozó románok és más etnikumok és vallások ellenállása folytán elvezetett a hírhedt Ceauşescu-diktatúra bukásához.



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010