»
2012. december 17. hétfő
Nagyváradon is bemutatták Szőczy könyvét
Id. Kristófi János nagyváradi festőművész alkotásaiból nyílt tárlat, majd Szőczy Árpád kanadai újságíró, filmrendező nemrég megjelent könyvét mutatták be annak a kulturális estnek a keretében, amelyet a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC), a Janus Pannonius Szakkollégium, valamint Tőkés László EP-képviselő Központi Irodája szervezett Nagyváradon, 2012. december 16-án.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában sorra kerülő ünnepélyes tárlatnyitón a családtagok, barátok, ismerősök, valamint a nagyváradi művészeti élet jeles képviselői köszöntötték 87. születésnapja alkalmából Kristófi János festőművészt. A megnyitón Horváth István, a PMMC újonnan kinevezett igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Holló Barna képzőművész méltatta az alkotó munkásságát. Mint mondotta, Kristófi János jelképes értelemben igazi „horgász”, hiszen hirtelen ragadja meg a történések lényegét: intuitív módon – pillanatok alatt – örökíti meg a körülötte lévő tájat, a társadalmi, vallási vagy kulturális témákat.
Tőkés László EP-képviselő a művelődési céhet létrehozó Pro Universitate Partium Alapítvány vezetőjeként köszöntötte a művészt és a rendezvény résztvevőit. Ünnepi köszöntőjében Kristófi János Istenhez és szülőföldjéhez való hűségét emelte ki. Ebben a szellemben fejti ki tevékenységét a művész családja, tíz gyermeke is, akik – Tőkés László megfogalmazása szerint – úgy épülnek bele nagyváradi magyarságunk életébe, mint „építő kövek”. Az EP-képviselő ugyanakkor kifejtette: „Kristófi János művészete visszavezet bennünket a művészet őstörténetébe, amikor még a szentség gyökereiből fakadt minden alkotói szándék; ezt szeretjük és csodáljuk az ő alkotásaiban”.
A kiállítás megnyitása után a résztvevők átvonultak az intézmény dísztermébe, ahol Györbiró András, a Partiumi Keresztény Egyetem Janus Pannonius Szakkollégiumának vezetője moderálásával a temesvári népfelkelés 23. évfordulójáról emlékeztek meg. Szőczy Árpád Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című kötetét mutatták be, amely a Drakula árnyékábancímű film bővített tartalommal szolgáló könyvváltozata. A három nyelven – magyarul, angolul és románul – megjelenő kötetről Antal János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület külügyi előadótanácsosa, Tőkés László munkatársa beszélt, aki jelentős szerepet vállalt a magyar nyelvű változat elkészítésében. Véleménye szerint Szőczy Árpád tényfeltáró munkája azért is elismerésre méltó, mert a tanúk megszólalásával, és a volt Szekuritáté irattárában, valamint a Magyar Országos Levéltár gyűjteményeiben való alapos kutatómunka eredményeképpen újabb besúgók személyére derült fény. A könyvbemutató résztvevői megtudhatták, hogy a szerző is részese volt a temesvári forradalmi eseményeknek, hiszen édesapjával közösen közreműködött abban, hogy a francia-kanadai riporterek titkos felvétele – amelyet a Magyar Televízió Panoráma című műsorában mutattak be – elkészülhessen. Szőczy Árpád főként az ezzel kapcsolatos emlékeit elevenítette fel a rendezvényen.
Az egykori interjúalany, Tőkés László volt temesvári lelkipásztor beszédében rámutatott arra, hogy a küzdelem tovább folytatódik mindaddig, amíg megtisztul a társadalom, és amíg az egykori besúgók végre szembenéznek a múltjukkal.
Nagyvárad, 2012. december 17.
hírek
2025. július 9. szerda
Igehirdetés dr. Kincses Előd ügyvéd temetésén
2025. július 3. csütörtök
In memoriam Kincses Előd
2025. június 30. hétfő
Az aranydiplomás Tőkés László üzenete
2025. június 29. vasárnap
Emlékgyűlés volt a fővárosban az 1988-as Erdély-tüntetés évfordulóján
2025. június 29. vasárnap
13. SZENT LÁSZLÓ NAPOK
2025. június 29. vasárnap
Elhunyt Kincses Előd
2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF
2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben
2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalván