»
2012. április 23. hétfő
Nagy Sándor esperes mondjon le!
A titkosszolgálati múlttal való szembenézés változatlan időszerűségének jegyében különösképpen súlyosnak ítélem Nagy Sándor alias „MOLDOVAN ILIE” esetét, akiről mind CNSAS, mind az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) egyértelműen megállapította, hogy a román titkosszolgálat titkos ügynöke volt - írja Tőkés László EP-képviselő, előző püspök 2012. április 23-án kibocsátott nyilatkozatában, amelyben arra szólítja fel a nevezettet, hogy mondjon le egyházi tisztségéről. 2010. november 29-én, az akkorra kialakult lehetetlen helyzetre utaló megfogalmazásban, „fellebbezés utáni fellebbezést” nyújtottam be a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Főtiszteletű Közgyűléséhez, melyben formai és érdemi okok alapján panaszt emeltem – többek között – Varga Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő egyházkerületi főgondnokká, Nagy Sándor lelei lelkész nagykárolyi esperessé és Seres Dénes másik RMDSZ-es képviselő zilahi egyházmegyei jogtanácsossá való megválasztatása ellen. Tudnivaló, hogy nevezetteknek nem csupán a megválasztása, de már a tisztségükre való jelölése is törvényellenes módon történt.
A kommunista, illetve a titkosszolgálati múlttal való szembenézés változatlan időszerűségének jegyében, továbbra is különösképpen súlyosnak ítélem Nagy Sándor alias „MOLDOVAN ILIE” esetét, akiről mind A Szekuritate Irattárait Átvilágító Országos Tanács (CNSAS), mind az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) egyértelműen megállapította, hogy a hírhedt román titkosszolgálat titkos ügynöke volt, olyannyira, hogy piszkos szolgálataiért anyagi juttatásban is részesült (mellékelve lásd a CNSAS és az EÁB vonatkozó iratait). A reá vonatkozó EÁB-határozat egyben azt is kimondta, hogy nevezettet az Egyházkerületi Elnökség „írásos intésben részesíti”, továbbá „az Egyházkerületi Közgyűlés előtt megtartott nyilvános bűnvallásra szólítja fel”.
A Hegyi beszédben Krisztus Urunk arra tanít, hogy: „Legyen a ti beszédetek: igen igen, nem nem; ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon” – írtam 2010-béli előterjesztésemben, az Anyaszentegyház szavai és tettei, tanítása és gyakorlata között szükséges összhangra utalva ezáltal.
Megdöbbentő, hogy nevezett Nagy Sándor alias „Moldovan Ilie” besúgói múltjával két év után is rezzenetlen cinizmussal tölti be az esperesi széket, – a közelgő választások időszakában – arról nem is beszélve, hogy a Szatmár Megyei Tanácsnak is oszlopos RMDSZ-es tagjaként fejti ki kétes tevékenységét.
Az Egyházkerület előző püspökeként, valamint a magyar és az európai közélet szereplőjeként, egyházunk és magyarságunk iránti felelősséggel szólítom fel ismét nevezettet, hogy azonnali hatállyal mondjon le – törvényellenes módon megszerzett – egyházi tisztségéről. Kerülvén azt, hogy az RMDSZ „káderpolitikájába” beleszóljak, ez esetben csupán egyházi életünk tisztaságának a következetes védelmére szorítkozom.
Nagyvárad, 2012. április 23.
Tőkés László
előző püspök
EP-képviselő
az EMNT elnöke
hírek
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére