2012. október 16. kedd
Send this article Print this article

Megjegyzések az RMDSZ Bihar megyei szervezetének jelöltállító küldöttgyűléséhez

Tőkés László előző királyhágómelléki püspök megdöbbenéssel értesült annak híréről, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezetének jelöltállító küldöttgyűlése "Ambrus Ferenc püspöki tanácsost indítja az RMDSZ támogatásával a nagyvárad-belvárosi, 9. számú egyéni képviselői választókerületben".



   A nevezett gyűlésen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök „hokimeccshez hasonlította a kampányt, amelyen védő felszerelést kell viselni” – olvasható a Biharország legutóbbi számában. Erdélyi európai képviselőnk megítélése szerint valójában az olyan korrupciógyanús parlamenti jelöltekkel szemben szükséges „védőfelszerelést” ölteni és erdélyi magyarságunkat megvédeni, mint amilyenek Szabó Ödön és Biró Rozália, akik az érmindszenti, illetve a Nagyváradra felhúzott Ady-központ botrányossá dagadó ügyében felelősök, vagy mint nevezett Ambrus Ferenc, aki a ’90-es évek elején, a Bábolna Rt.-vel közösen létrehozott Reform Kft. igazgatójaként a Királyhágómelléki Református Egyházkerület számos gyülekezetét anyagilag és erkölcsileg súlyosan megkárosította.
   Amint az közismert, az Európai Unió határozottan fellép a korrupció ellen. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy Románia schengeni tagságát nem engedélyezi.
   Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének álláspontja szerint elérkezett az ideje annak, hogy az erdélyi magyarságunkat károsító korrupciógyanús eseteknek végre az RMDSZ is a végére járjon, és a választási korrupciónak még csak az árnyékát se engedje közösségünkre vetülni.
Brüsszel, 2012. október 16. 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010