»
2011. június 6. hétfő
Tőkés László: A trianoni határokat schengeni határokra kell változtatni
Körösök Völgye Határtalan Vándortúra és Zenei Fesztivál elnevezéssel emberek százait mozgatta meg június 1–5. között az a vándortúra, amelyet a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület, valamint Békéscsaba és Belényes testvérvárosok szerveztek meg. A Fehér-, Fekete- és Sebes-Körös vízgyűjtő területét felölelő régió határon átívelő rendezvénysorozatának fővédnökségét Tőkés László, az Európai Parlament erdélyi alelnöke vállalta el. A vándortúra – vízi úton, biciklivel, valamint gyalogosan – Belényesről indult, és Gyanta, Tenke, illetve Sarkad, Békés és Békéscsaba érintésével vasárnap ért véget.
Tőkés Lászlót Vantara Gyula fideszes polgármester, országgyűlési képviselő, illetve a szervezők fogadták Békéscsabán, ahol nyilvános kerekasztal keretében beszélték meg a Körösök Völgye Régióban rejlő együttműködési lehetőségeket a határok feletti nemzetegyesítés, valamint a nemzeti összetartozás szellemében.
Tőkés László egyebek mellett kifejtette, hogy a trianoni határokat schengeni határokra kell változtatni. A maga nemében egyébként ezt a célt szolgálta a vándortúra is, amellyel a szervezők tulajdonképpen Románia schengeni övezetbe való, tavaszra tervezett belépését akarták fogadni. Mivel a csatlakozást egyelőre elhalasztották, a régió elöljárói ezzel a regionális rendezvénnyel fejezték ki álláspontjukat, hogy a szomszédos ország schengeni térségbe való felvétele, ennek késése ellenére is, elengedhetetlen és szükségszerű.
A regionális rendezvénysorozat június 5-én este, a Művészek a határon túli kapcsolatokért elnevezésű zenei fesztivállal ért véget.
2011. június 6.
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció