2022. május 20. péntek
Send this article Print this article

Kis körút Udvarhelyszéken

Május 8-án, vasárnap Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szombaton újraválasztott elnöke az ügyvezető elnök, Sándor Krisztina társaságában részt vett az idén negyvenéves Szentegyházi Gyermekfilharmónia jubileumi ünnepségén.



A Haáz Sándor tanár által 1982-ben alapított ifjúsági zene- és énekegyüttes az elmúlt évtizedekben igazi „inkubátorrá”, sőt mozgalommá nőtte ki magát a Hargita megyei településen és környékén, több nemzedék életét színesítve, többszáz tehetséges diák pályájának alakulását meghatározva. A négynapos ünnepség záró hangversenyét teltház előtt tartották. A látogatók a szeretetvendégség keretében folytattak eszmecserét az alapító zenetanárral.




Az EMNT elnöke május 9-én felkereste hivatalában Székelykeresztúr polgármesterét, Koncz Hunor Jánost, aki Sebestyén Zsolt alpolgármesterrel és Györgyi Attila Hargita megyei önkormányzati képviselővel együtt fogadta őt. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi elöljárói tájékoztatták az EMNT két vezetőjét hivatali munkájukról és terveikről, valamint az általuk képviselt közösség helyzetéről, gondjairól. Az EMNT ügyvezető elnöke is részt vett azon a beszélgetésen, amelyen a polgármester beszámolt eddigi, másfél éve tartó mandátumának tapasztalatairól. A székelykeresztúri látogatás alkalmával Tőkés László megtekintette az EMNT demokráciaközpont-hálózatának egyik legújabb irodáját, melyet a város központjában nyitottak 2020-ban.



Ezt követően a közeli Újszékelyre látogattak, ahol Szabó Ottó, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, a község alpolgármestere fogadta őket a községházán. Rövid beszélgetést követően a beosztott településre, Székelyszenterzsébetre mentek, ahol megnézték a nemrég felújított református templomot és az új ravatalozót Kincses Kálmán lelkész és Barabás Szabolcs kántor, önkormányzati képviselő társaságában. 




www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010