2011. november 25. péntek
Send this article Print this article

Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó lesz Budapesten

A 2011. december 3-ra meghirdetett III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó, valamint a meghiúsított érmindszenti Ady Endre-zarándokhely volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amelyet Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke tartott ma délelőtt, Nagyváradon.

Tőkés László EP-alelnök és sajtófőnöke, Demeter Szilárd


   Az előző két év hagyományát folytatva, 2011. december 3-án, a nemzetek közötti párbeszéd és a testvéri közösségvállalás jegyében, illetve az embereket és népeket megosztó gyűlölet ellenében rendezi meg Budapesten a III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozót a Dunamelléki Református Egyházkerület, valamint Tőkés László európai képviselő Központi Irodája.„Olyankor szoktunk Ökumenikus Nagytalálkozót szervezni, amikor nagy szükség van a Kárpát-medencei magyarok összefogására. 2009-ben a szlovákiai államtörvény késztette összefogásra a magyarokat, most pedig a szerte a Kárpát-medencében tapasztalható magyarellenesség” – mondotta bevezetésképpen Tőkés László. Sütő András „Advent a Hargitán” című drámai alkotása nyomán az idei nagytalálkozó az Advent a Hargitán – Advent Európában címet viseli, mely egyszerre utal a bizakodással várt magyar jövendőre valamint az adventi várakozás lényegiségére. Az EMNT-elnök kijelentette: elfogadhatatlan az, hogy huszonkét évvel a rendszerváltás után, a Magyarországgal szomszédos országok kisebbségi politikájában még mindig menetrendszerű a „magyar kártya” kijátszása. Szlovákia élen jár a magyarellenes atrocitások tekintetében, ugyanakkor Romániában is bőven akad példa a nemzetünk elleni megnyilvánulásokra. Ez a választások közeledtével csak fokozódni fog, mondotta Tőkés László.  Újságírói kérdésre válaszolva az EP alelnöke konkrét erdélyi példákat is említett, mint például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetét – melynek román vezetősége az oktatási törvény kötelező érvényű szabályozása ellenére sem hagyja jóvá a magyar tagozat létrehozását –, az egyes nagyváradi magyar vonatkozású szobrok többszöri megrongálását, a román sajtóban megjelenő magyarellenes provokációkat, vagy az erdélyi magyarokat súlyosan érintő, Románia területi átszervezéséről szóló terveket.
   A sajtótájékoztató második felében Tőkés László a román újságírókkal is ismertette az Ady Endre-zarándokhely létrehozására szánt magyarországi támogatások RMDSZ-es körök általi eltérítésének hátterét. Mint ismertetes, ebben a témában egy héttel korábban Budapesten tartott sajtóértekezletet az EP-alelnöke. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) által, a Széchenyi Terv keretében elnyert 320 millió forintos támogatást az időközben hatalomra jutott balliberális kormány politikai alapon megvonta és odaítélte a bihari Mecénás Alapítványnak és a nagyváradi katolikus püspökségnek, magyarázta Tőkés László, aki 2002-ben még a KRE püspökeként bábáskodott az érmindszenti tervek felett. Az eltérített pénzből végül csupán az eredeti tervek töredéke valósulhatott meg, ráadásul nem Érmindszenten, Ady Endre szülőfalujában, hanem Nagyváradon. A KRE előző püspöke kitért arra is, hogy 2011-ben mintegy 32 millió forintnak megfelelő, adólejekből kapott támogatáshoz jutott az a médiabirodalom, amit a Mecénás Alapítvány, valamint a Bihar megyei RMDSZ vezetőségi köre megkaparintott. Továbbá a nagyváradi magyar közéletben fellelhető és ugyanezen „politikai és gazdasági elit” nevével fémjelezhető érdekfedésekre is rámutatott. „Ez az összefonódás a magyarázat arra, hogy miért nem terem Nagyváradon még a fű sem. Ezek a sáskák az okai ennek, akik kisajátítanak mindent és akik nem szívükből szeretik a magyarságot, hanem zsebükből” – fogalmazott Tőkés László. Végül a korrupció ellen emelte fel szavát az alelnök, mely sajnos erdélyi magyar közösségünk körében is létező jelenség. Hozzáfűzte: egyelőre nem tisztázott, hogy milyen jogi lépéseket lehet tenni az Ady-központ támogatásának törvényellenes eltérítése ügyében, mint ahogy az sem, hogy Magyarország az eljárás befejeztével hogyan érvényesítheti jogi követeléseit Romániában.
   Arra az újságírói kérdésre, hogyan kommentálja Markó Béla a Szenátus élére való esetleges kinevezését, Tőkés László elmondta: az RMDSZ annyira asszimilálódott a bukaresti politikába, hogy nem lát különbséget aközött, hogy Markó Béla vagy egy másik párt képviselője vezeti-e a Felsőházat. Ennek kapcsán jelezte, hogy az erdélyi magyar közösség tudathasadásos állapotba került, hiszen ha például a kormány ellen akarnánk tüntetni, saját választottjaink ellen tüntenénk. Ez a hatalom csapdája, zárta szavait az EP-alelnöke.
Nagyvárad, 2011. november 25.


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010