2012. december 2. vasárnap
Send this article Print this article

IV. Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozó Hajdúdorogon: Szeretettel győzzétek le a gyűlöletet!

Krisztus-várás a Kárpátok alatt címmel 2012. december 1-jén Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozót tartottak Hajdúdorogon, a helyi magyar görög-katolikus közösség megalapításának 100. évfordulóját ünnepelve.

Fotó: Mohácsi László Árpád


   A negyedik ízben sorra kerülő nagytalálkozó alkalmával a határok által elválasztott, de hitük által összetartozó egyházak híveik védelmében emelik föl szavukat az ige és az imádság erejével – szerepel a szervezők, Tőkés László korábbi királyhágómelléki püspök, valamint Kocsis Fülöp görög-katolikus megyés püspök meghívójában.
  Az ünnepi alkalom alkonyati zsolozsmával kezdődött, melyben Kocsis Fülöp püspök fogalmazta meg az összejövetel alapgondolatát: amiképpen Krisztus legyőzi a halált és győzedelmeskedik a sötétség fölött, úgy mi is Krisztus ereje által küzdhetjük le az emberi sötétséget. Krisztushoz kell kötődnünk ahhoz, hogy isteni erő ragyogjon fel a Kárpát-medencében, mondotta a házigazda. Nemes Csaba egyházügyi főtanácsadó, az ünnepség moderátora elöljáróban kijelentette: az adventi Krisztus-várás létállapotában rá kell ismernünk bűneinkre, és le kell győznünk türelmetlenségünket.
  Kósa Lajos debreceni polgármester köszöntője után Tőkés László, a Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozók ötletgazdája szólt az egybegyűltekhez. Az előző alkalmakat felelevenítve rámutatott arra, hogy sokszor könnyebb lenne hallgatni a bennünket ért igazságtalanságokról, de – amiképpen a házigazdák jubileumi himnuszában is áll – a szeretet szólásra késztet bennünket. Tőkés László úgy fogalmazott: nem siránkozó önsajnálatból fakad a találkozó, hanem annak bizonyosságaképpen, hogy „a gyűlölet egyetlen hatékony ellenszere a szeretet”. Ezzel kapcsolatosan kijelentette, „nem szabad hagynunk, hogy eluralkodjék rajtunk a sötétség, a gonoszság, a félelem és a csüggedés”, annál is inkább, mivel a keresztény ember Pál apostol szavait tekinti iránymutatónak: „jóval győzd meg a gonoszt” (Rm. 12, 21). Tőkés László szerint a megannyi országba szétszakított, több milliónyi kisebbségi magyarságunk ellen irányuló indulat mértéke az antiszemitizmushoz és a cigányellenességhez hasonlítható. A nagyfokú magyarellenesség miatt követeljük az emberi és nemzeti méltósághoz való elidegeníthetetlen jogainkat, amelyek megteremtésén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is fáradozik – hangsúlyozta az erdélyi EP-képviselő.
  Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az összetartozás fontosságát emelte ki, mondván: „ma azért sírna Mária, mert nincs együtt az, ami összetartozik, nincs együtt az, ami egymásnak van teremtve”. Szerinte a Tőkés László és Kiss-Rigó László püspökök által indított „imahadjárat” pontosan azt a célt szolgálja, hogy egymásra találjanak a felekezetek és a nemzetrészek a Kárpát-medencében.
    Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a karácsony és az advent inkább szól manapság a fogyasztásról, mint az értékekről. Rávilágított arra, hogy a történelem ura nem a pénz, nem a politikum, hanem egyedül Isten. A nagytalálkozó alkalmával kárpát-medencei identitástudatunk mutatkozik meg, és megtapasztalhatjuk a szolidaritás és összetartozás erejét, miközben félelem nélkül, határozottan kiállunk jogainkért.
   Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese a Bibliát idézte: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Rm. 8,19). Sokszor a sóvárgás miatt hályogos szemünktől nem látjuk a valóságot, azt, hogy a felszabadulás rajtunk múlik, fogalmazott.
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy összefogjanak azok az igazak, akik a mindennapi egzisztenciális nyomás ellenére készek áldozatot hozni magyarságukért.
  Végül Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a romániai magyarok nemzetiségi jogaiért szállt síkra, kiemelve az anyanyelv használatát és az önrendelkezést. A Kárpát-medencei magyar közösségek és régiók jövőképét egyedül az autonómiáért folytatott szabadságharcunk határozhatja meg. Ehhez a harchoz egységre buzdította az anyaországi és határon túli politikusokat, egyházakat és civil szervezeteket is.
   A méltóságteljes ünnepség Nemzeti imánkkal és Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök, valamint Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök áldásával zárult.
Nagyvárad, 2012. december 2.                                             


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010