2012. április 6. péntek
Húsvéti látogatás a diószegi cigánytelepen
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke 2012. április 6-án, nagypénteken a diószegi romatelepre látogatott, ahol húsvéti ajándékcsomagokat osztott szét a helyi iskolások között.
Az előző évek hagyományát folytatva húsvét alkalmából, illetve az április 8-án tartott Nemzetközi Roma Nap tiszteletére Tőkés László romatelepen tett látogatást. Míg tavaly a nagyváradi Cinka Panna negyedre esett az európai parlamenti képviselő választása, addig idén a mintegy kétezer tagot számláló diószegi romaközösséget kereste fel. A látogatásra elkísérte Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, ‒ aki szociális munkásként visszatérő vendége az itteni cigányságnak ‒, Orbán Mihály előző régióelnök, az Erdélyi Magyar Néppárt oszlopos tagja, valamint Szilágyi Sándor, a Néppárt helyi elnöke.
A helyiek által „szigeti iskolának” hívott nyolcosztályos tanintézmény előtt Tőkés László érkezésének hírére körülbelül kétszázötvenen gyűltek össze. A lelkipásztor igei köszöntőjében a húsvét ünnepének lényegéről beszélt, rámutatva arra, hogy nagypéntek, illetve az azt követő napok egyszerre szólnak a szeretetről, a szomorúságról és a feltámadás öröméről. Jézus passiójának egyik meghatározó mozzanatát Tőkés László szemléletes módon elevenítette fel. Krisztus keresztre feszítésének végső ítéletet meghozó Poncius Pilátus, a gonoszságaiért felelősségre vont Barabás, és a „légynek sem ártó” Jézus alakját egyaránt felidézte. Mint ismert a Bibliából, a tömeg Barabás elengedését és Krisztus keresztre feszítését követelte a helytartótól, magyarázta a volt püspök, majd felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy sohasem a gonoszat, a gyarlót válasszák, hanem a jót.
A rövid igei köszöntő után Tőkés László húsvéti énekeket, majd locsolóverseket tanított a gyerekeknek.
A nyolcvan ajándékcsomag kiosztására az iskola épületében került sor Szűcs Zita és Szabó Tünde tanítónők, valamint Molnár Tímea óvónő közreműködésével. A gyerekek énekszóval, szavalatokkal fejezték ki köszönetüket.
Nagyvárad, 2012. április 6.
hírek
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN












