2018. december 18. kedd
Send this article Print this article

Folytatódik a küzdelem a romániai magyar vagyonért

Romániában hat éve leállt a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, mi több, az igazságszolgáltatás olyan visszaállamosítási ítéleteket hozott, amelyek precedensként használhatók fel a már visszaadott vagyon elvételére – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyet Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével együtt tartott meg.



Az EP-képviselő, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, hogy évtizedek óta küzd annak érdekében, hogy az erdélyi magyar egyházak elkobzott ingatlanai visszakerüljenek jogos tulajdonosaikhoz. Románia már 2001-ben elfogadta a restitúciós törvényt, amely arra kötelezi az államot, hogy a kommunizmus idején jogtalanul elkobzott vagyont – beleértve a római katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházakét – természetben adja vissza, vagy ha ez nem lehetséges, méltányos kártérítést fizessen érte. Uniós csatlakozásakor ugyanakkor Románia vállalta, hogy felgyorsítja a restitúciós kérelmek elbírálását és az ingatlanok visszaadását. A mintegy 2500 egyházi ingatlanra vonatkozó kérelmeknek csupán a felét vizsgálták meg, és alig több mint egyharmadukat adták vissza, a folyamat pedig több mint fél évtizede leállt. Különösen nyugtalanító, hogy Bukarest a már visszaadott ingatlanok egy részét is igyekszik visszaállamosítani. Nagy visszhangot váltott ki a Székely Mikó Református Kollégium ügye: nemrég véglegesen visszaállamosították a 2002-ben az egyháznak visszaszolgáltatott sepsiszentgyörgyi intézményt, büntetőjogi eszközöket is bevetve e folyamatba. Az EP-képviselő arra is figyelmeztetett, hogy az erdélyi magyar arisztokráciának visszaszolgáltatott ingatlanvagyont is elkezdte visszaperelni az állam (lásd: Bánffy Dániel leszármazottainak esetét), legújabban pedig a háromszéki Ozsdola település közbirtokosságára vetett szemet a román pénzügyminisztérium. Márpedig Székelyföldön a közbirtokosságoktól elbitorolt, majd nagyrészt visszaadott erdők több százezer embernek biztosítanak megélhetést, illetve jövedelemkiegészítést.
Tőkés László arra is rámutatott, hogy szükségszerű a nemzetközi közvélemény figyelmének felhívása, a törvényeket és a saját nemzetközi kötelezettségvállalásait semmibe vevő román állami politika leleplezése. Ennek keretében támogatja azokat a petíciókat, amelyeket az EP Petíciós Bizottságához nyújtottak be. Az erdélyi képviselő bejelentette, hogy felvidéki kollégája, Csáky Pál közreműködésével – aki a Petíciós Bizottság alelnöke – közmeghallgatást terveznek, hogy dűlőre vigyék ezeket az ügyeket.
Lomnici Zoltánelmondta, hogy az első petíciót 2012-ben fogadták be, de nyomban arról értesítették őt, hogy konkrét ügyben az EP nem kötelezheti a román hatóságokat. Ekkor perre vitte a kérdést, azonabn a bírói végzés kimondja, hogy a Petíciós Bizottság egyáltalán nem hozhat kötelező határozatokat, eszközei csupán politikai természetűek. Ezt követően nyújtották be az újabb petíciót, amely már a Székely Mikó Kollégium ügyét is bemutatja. A folyamodványt befogadták, és noha a román állam valótlan és semmitmondó választ adott a felvetett vádpontokra, a Petíciós Bizottság azt is elmulasztotta, hogy politikai vitára bocsássa az ügyet.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy Ferenc pápa jövőre Romániába készül, és ennek kapcsán célszerű lenne megvizsgálni, hogy felgyorsítható-e a magyar egyházakat megillető ingatlanok visszaadása, hiszen ez a magasrangú látogatás akarva-akaratlanul a kisebbségi egyházak jogfosztására irányuló román politikát legitimálja. Említésre méltó, hogy a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyének a ’90-es évek végén kormányrendelettel visszaadott, felbecsülhetetlen értékű Batthyáneum könyvtárt, tudományos gyűjteményt és csillagdát bírósági úton próbálja megszerezni a román állam. Idén ősszel két nagyváradi római katolikus iskola épületét államosították véglegesen a romániai bíróságok, és félő, hogy ugyanerre a sorsra jut a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium épülete is, amelyben az anyanyelvű oktatást magyar diplomáciai közbenjárásra sikerült csak újraindítani.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010