2015. november 12. csütörtök
Felszólalás az Európai Parlamentben
Az Európai Néppárt parlamenti frakciójának november 11-i brüsszeli ülésén Theodor Stolojan román néppárti delegációvezető ismertette a Romániában kialakult válságos helyzetet. Victor Ponta miniszterelnöknek nem most, hanem már jó ideje le kellett volna mondania – egyebek mellett – plágium és korrupció miatt, mondotta, és nem kellett volna megvárnia, míg bebizonyosodik, hogy „a korrupció gyilkol” („corupția ucide”).
Ugyanezen a gyűlésen Cristian Preda külügyi bizottsági koordinátor javaslatára a néppárti képviselőcsoport egy perc néma csenddel adózott a bukaresti tűzbeleset áldozatai emlékének. A nemzeti gyászhoz csatlakozva a képviselők valójában az egész román társadalom gyászos helyzete kapcsán fejezték ki együttérzésüket. Esti parlamenti felszólalásában erre utalt Tőkés László európai képviselő, amikor is a Victor Ponta vezette utódkommunista román kormány bukását üdvözölte.
A „gyilkos korrupcióval” együtt a román politikai osztálynak egyszer s mindenkorra a „Ceauşescu-diktatúrából örökölt xenofób magyarellenességtől is szabadulnia kellene – hangsúlyozta –, hiszen a kommunista visszarendeződés elmúlt huszonöt éves időszakát mindenekelőtt ez a két karakterisztikus vonás jellemezte.
A délelőtti néppárti frakcióülésen Jaromir Stetina cseh képviselő – egyebek mellett –egy lehetséges ukrajnai migráció veszélyére hívta fel a figyelmet. Erdélyi képviselőnk erre való utalással mutatott rá, hogy Románia rövidesen egy többirányú migráció közvetlen felvonulási területévé válhat, s a migrációs válsággal szemben csak egy erős és stabil demokratikus kormányzat volna képes eredménnyel felvenni a harcot. Hogyha országunk végre szabadulni tudna a mindent tönkretevő korrupciótól, a schengeni övezet tagjaként – Magyarországgal együtt – az Unió külső határainak a védelméből is hatékonyan vehetné ki a részét – zárta beszédét európai képviselőnk.
Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban olvasható.
Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban olvasható.
hírek
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN












