2018. február 8. csütörtök
Felhívás a romániai magyar autonómia ügyében
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács örömmel vette tudomásul és üdvözli a három romániai magyar párt 2018. január 8-án Kolozsvárt kiadott közös nyilatkozatát a romániai magyar nemzetrész autonómiájának a szükségességéről.
Mivel a nyilatkozatot mindhárom magyar politikai párt egyetértésben adta ki, valamint a nyilatkozatot előzetesen támogatta mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mind a Székely Nemzeti Tanács, megállapítjuk, hogy ez a nyilatkozat a teljes romániai magyar társadalom nevében, annak támogatásával jött létre.
A magyar autonómia ügyében tett nyilatkozat nemcsak örvendetes, hanem időszerű is. 2018 centenáriumi éve a gyulafehérvári román nagygyűlésen kiadott nyilatkozatnak, melyben világosan megfogalmazták, hogy a nemzeti együttműködés jövőbeli útja az autonómiák kialakítása kell legyen.
Az eltelt száz évben Romániában az eredeti felfogás szerinti autonómiák kialakítása nem valósult meg.
A megvalósulásnak első, megkerülhetetlen lépése nem lehet más, mint a román nemzet és a Romániában élő magyar nemzetrész képviselői közötti autonómiatárgyalások megkezdése.
A centenáriumnak nemcsak jelképesen, de a valóságban is kaput kellene nyitnia a román és a magyar nemzet jövőbeli harmonikus együttműködése előtt, melynek nyitánya éppenséggel a párbeszéd megkezdése lehetne.
Ennek értelmében a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács felkéri Románia Parlamentjét, hogy 2018-ban nyisson kaput a magyar autonómiatörekvések előtt az autonómiatárgyalások kezdő időpontjának mihamarabbi kitűzésével.
Az együttműködés és az autonómia a megfelelő megoldás Trianonra!
Budapest, 2018. február 8.
A KMAT tagszervezetei nevében
Tőkés László
elnök
hírek
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN












