2010. október 8. péntek
Send this article Print this article

Európai-magyar cigánystratégia

2010. október 8-án, pénteken Európai-magyar cigánystratégia címmel sajtótájékoztatót tartott Tőkés László európai parlamenti képviselő, EP-alelnök és Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, az európai cigányságot érintő kérdések témakörében, Tőkés László budapesti irodájában.  A sajtótájékoztató Nemes Csaba irodavezető moderálásával zajlott le.





Tőkés László elmondta, hogy „Az Európai Parlamentben is több síkon és rendkívüli intenzitással zajló közvita a cigánykérdés pártos átpolitizálása által éppenséggel a lényegről tereli el a figyelmet. Miközben a több mint tízmilliónyi európai roma népesség nyomorából a nevezett pártok politikai fegyvert kovácsolnak maguknak – ezáltal éppen a tartósan válságos helyzet tényleges megoldásáról terelik el a figyelmet, és járulnak hozzá annak elodázásához”. Ugyanakkor kihangsúlyozta a Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság létrejöttének fontosságát is.

Balog Zoltán álláspontja szerint, fontos a különböző nemzeti szabályozásokban a jó gyakorlat terjesztése. Az államtitkárság fontosnak tartja, hogy a magyar EU-elnökség alatt ne csak a problémákról beszéljünk, hanem bemutassuk az értékeket is, amelyekkel a mai cigányság hozzájárul a magyar kultúrához.

Tőkés László nyilatkozatát mellékelve találják.

Tőkés László
EP-alelnök
budapesti irodája


Nyilatkozat

A romániai és bulgáriai roma bevándorlókkal szembeni franciaországi hatósági fellépés az európai társadalmi és politikai közvélemény figyelmének  középpontjába emelte a cigánykérdést.

Az európai polgárok mozgásszabadságára hivatkozó politikai demagógia kezdettől fogva az igenis fontos ügy eltorzulásának, egyoldalú leegyszerűsítésének és kisiklatásának veszélyével fenyeget.

A szocialista-liberális politikai tábor a cigányok európai helyzetének megítélését szélsőséges elfogultsággal hajlamos az őket sújtó diszkriminációra, kirekesztésre és rasszizmusra leszűkíteni miképpen – példának okáért – Göncz Kinga MSZP-s európai képviselőnő, aki legutóbb ezt nyilatkozta: sok országban „olyan gyűlöletbeszédet hallunk, amely a 65-70 évvel ezelőttire emlékeztet” (sic!).

Az Európai Parlamentben is több síkon és rendkívüli intenzitással zajló közvita a cigánykérdés pártos átpolitizálása által éppenséggel a lényegről tereli el a figyelmet. Miközben a több mint tízmilliónyi európai roma népesség nyomorából a nevezett pártok politikai fegyvert kovácsolnak maguknak – ezáltal éppen a tartósan válságos helyzet tényleges megoldásáról terelik el a figyelmet, és járulnak hozzá annak elodázásához.

Erre nézve igen beszédes annak a 120 milliárdnyi forint közpénznek a sorsa, melyet – az Állami Számvevőszék megalapítása szerint – az elmúlt nyolc évben, a hangoskodóan „cigányvédő” magyarországi posztkommunista rezsim idején térítettek el eredeti rendeltetésétől.

A cigányügy terén eluralkodott siralmas helyzetben, az európai parlamenti szavazásban felülkerekedett, felemás szocialista-liberális-zöld vétetésű, 2010. szeptemberi Közös Állásfoglalással szemben, valójában az Európai Néppárt – szavazáson alul maradt – álláspontja számít irányadónak és jelenti a kiutat, amikor is egyértelműen megfogalmazza, hogy „a romák szociális és gazdasági kirekesztettsége olyan európai probléma, melynek megoldása európai stratégiát igényel”.

Az Európai Néppárt múlt hónapban, Budapesten tartott európai parlamenti rendezvénye alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök – néppárti alelnök – ugyanebben az értelemben jelentette be, hogy a jövő év első felében hivatalba lépő Magyar EU-Elnökség egyik legfőbb feladatának és prioritásának egy Európai Roma Keretstratégia kidolgozását tartja – melynek folytatására nézve egyébként a magyart soron követő Lengyel EU-Elnökség jelenthet garanciát.

A 2005-, 2006- és 2008-béli, valamint az ellentmondásosra sikerült idei cigányügyi EP-helyzetértékelések és -állásfoglalások jószándékát és nagyfokú verbalizmusát követően  ­­– valóban – éppen itt volna az ideje annak, hogy a cigányság befogadása és beilleszkedése terén az Unió és a tagországok a tettek mezejére lépjenek. Ebbe az irányba mutat – egyebek mellett – Járóka Lívia néppárti képviselőnőnek a romák társadalmi befogadásával kapcsolatos uniós stratégiáról szóló – nemrégen bemutatott – EP-jelentése, mely a magyar EU-Elnökség terveivel, valamint az Európa Tanács és az Európai Tanács legjobb törekvéseivel összhangban jelzi a kibontakozás helyes irányát.

A tagországok, nevezetesen Magyarország vagy éppenséggel Románia viszonylatában ugyanaz állapítható meg, mint Európa vonatkozásában általában. Vagyis: hogyha a cigánykérdés közös európai ügynek számít – hasonlóképpen magyar nemzeti ügynek is minősül egyben. Magyarországnak, „a többségnek is elemi érdeke a kisebbség felzárkózása” – állapítja meg találóan Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár.

Közel egy héttel a helyhatósági választások után azt mondhatjuk, hogy az 1989-ben elkezdődött és az idén áprilisban folytatódott rendszerváltozás önkormányzati szinten is kiteljesedett. A FIDESZ-KDNP pártszövetség győzelmének ugyanakkor „a fideszes romák” is részesei, akik a Farkas Flórián cigányügyi miniszteri biztos vezette Lungo Drom révén a cigány önkormányzati mandátumoknak közel kétharmadát szerezték meg. Következésképpen elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy – a nemzetpolitikai rendszerváltozás részeként – nemcsak a határon túli magyar, hanem a cigánypolitikában is gyökeres változás vette – veheti – kezdetét.

A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársággal egyetemben ezeknek a változásoknak válhat másik legfőbb letéteményesévé a napokban megalakult Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság. Mindezek révén Magyarország úttörő szerepet vállalhat  és mintaértékű módon mutathat példát a cigányügy terén egész Európának.

Méltó és szükséges volna, hogy a Roma Integráció mostani Évtizedében valamint, A Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Esztendejében új fejezet nyíljon a cigányság történetében.

Budapest, 2010. október 8.

TőkésLászló
EP-alelnök



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010