»
Az Antena 3 román hír- és bulvártelevízió – amely egy köztörvényes bűnözőként elítélt volt szekus ügynök tulajdonában áll – szeptember 15-i adásában többen is hazaárulónak és a magyar titkosszolgálat ügynökének nevezték Tőkés Lászlót, ezért a műsorvezető és két meghívottja, valamint a tévéállomás ellen a fővárosi első kerületi bíróságon indul per. A volt királyhágómelléki református püspök, az 1989-es kommunistaellenes népfelkelés elindítója Temesvár szellemében határozottan visszautasítja a Ceaușescu-diktatúra levitézlett harcosainak és örököseinek a forradalom emlékét és áldozatait is meggyalázó, nemtelen támadásait, amelyek szervesen beleillenek abba a támadássorozatba, amit ellene indított a román posztkommunista hatalom a rendszerváltó folyamatok elindulásának 25. évfordulóján. Erről szóló nyilatkozata az alábbiakban olvasható. Kincses Előd elmondta, hogy a károkozás megállapítására és 40 ezer eurós erkölcsi kártérítés kiszabására kérték a bíróságot.
2014. október 8. szerda
Erkölcsi kártérítési pert indít Tőkés László
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő október 3-án Kincses Előd ügyvéd társaságában tartott magyar és román nyelvű sajtótájékoztatót Marosvásárhelyen. Téma az a véletlen időzítésűnek aligha mondható rágalmazó, gyalázkodó tévéműsor volt, amelynek nyomán erdélyi EP-képviselőnk polgári peres úton fog elégtételt kérni az ott elhangzottak okozta erkölcsi kárért.
Az Antena 3 román hír- és bulvártelevízió – amely egy köztörvényes bűnözőként elítélt volt szekus ügynök tulajdonában áll – szeptember 15-i adásában többen is hazaárulónak és a magyar titkosszolgálat ügynökének nevezték Tőkés Lászlót, ezért a műsorvezető és két meghívottja, valamint a tévéállomás ellen a fővárosi első kerületi bíróságon indul per. A volt királyhágómelléki református püspök, az 1989-es kommunistaellenes népfelkelés elindítója Temesvár szellemében határozottan visszautasítja a Ceaușescu-diktatúra levitézlett harcosainak és örököseinek a forradalom emlékét és áldozatait is meggyalázó, nemtelen támadásait, amelyek szervesen beleillenek abba a támadássorozatba, amit ellene indított a román posztkommunista hatalom a rendszerváltó folyamatok elindulásának 25. évfordulóján. Erről szóló nyilatkozata az alábbiakban olvasható. Kincses Előd elmondta, hogy a károkozás megállapítására és 40 ezer eurós erkölcsi kártérítés kiszabására kérték a bíróságot.
Tőkés Lászlót arról is kérdezték az újságírók, hogy mi a véleménye az RMDSZ által közvitára terjesztett székelyföldi autonómiatervezetről. Az EP-képviselő ismét elmondta, hogy a szövetség botrányosan elkésett ezzel a gesztussal, ráadásul a statútum oly gyönge produktum, mintha csak szemfényvesztés lenne a célja, s csak azért álltak elő vele most, az elnökválasztás kampányában Kelemen Hunorék, mert valamit fel kellett mutatni a választóknak. Az EMNT elnöke osztja a Székely Nemzeti Tanács ama véleményét, miszerint az RMDSZ autonómiatervezete nem is a Székelyföldre vonatkozik, „köszönő viszonyban sincs” a tényleges magyar közösségi önkormányzással, és nem törvénytervezet, hanem mindössze egy „ötlethalmaz”. Ily módon vállalhatatlan.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
hírek
2025. július 9. szerda
Igehirdetés dr. Kincses Előd ügyvéd temetésén
2025. július 3. csütörtök
In memoriam Kincses Előd
2025. június 30. hétfő
Az aranydiplomás Tőkés László üzenete
2025. június 29. vasárnap
Emlékgyűlés volt a fővárosban az 1988-as Erdély-tüntetés évfordulóján
2025. június 29. vasárnap
13. SZENT LÁSZLÓ NAPOK
2025. június 29. vasárnap
Elhunyt Kincses Előd
2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF
2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben
2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalván