2018. június 6. szerda
Send this article Print this article

Emlékezés a nemzeti összetartozás jegyében

A nemzeti összetartozás jegyében emlékeztek meg a trianoni békediktátumról Nagyváradon június 5-én a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében.



A Partiumi Keresztény Egyetem dísztermét megtöltő közönséget Nagy József Barna, az MPE elnöke, az EMNT országos alelnöke köszöntötte. Mint elmondta, „a trianoni diktátum évfordulója és a nemzeti összetartozás napja kapcsán immár több éve felmerül a kérdés, hogy emlékezésünket a szétszakíttatás vagy az összetartozás érzése köré építsük-e. Emlékezni és emlékeztetni kell Trianonra, mert végtelenül igazságtalan volt az, ahogy szétszaggatták hazánkat. Emlékezni kell, de az összetartozás és az egymásrautaltság érzésével, hiszen csak akkor tudjuk Trianont feldolgozni, csak akkor tudunk magyar jövőt tervezni a Kárpát-medencében, ha mindig és mindenhol azt hirdetjük, hogy a magyar nemzet egy és oszthatatlan. (…) Magyarország saját magával határos, és ezt mi, a határ mellett élők érezzük a legjobban. Nekünk Biharkeresztesen vagy éppen Debrecenben testvéreink élnek. Dolgozzunk azon, hogy a köztünk lévő kapcsok és kapcsolatok még erősebbek legyenek, hogy semmilyen határ, ideológia, hatalom ne állhasson magyar és magyar közé. Ha ezen munkálkodunk, akkor Trianont meg tudjuk haladni, akkor nemcsak múltunk, de jövőnk is lesz, itt, a Kárpát-medencei hazában.”
 

 
A rövid köszöntő után Ligeti Dávid történész, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa tartott előadást Háború Erdélyért 1916–1917 címmel. Az előadó az 1916-os román betörés körülményeit mutatta be az érdeklődőknek, majd az intervenciós hadsereg kiűzetéséről és Dél-Románia elfoglalásáról szólt, bemutatva azt is, hogyan fogadták az Osztrák-Magyar Monarchia bevonuló katonáit Bukarestben.

 

 
Az előadás után Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke szólt az egybegyűltekhez. Kiemelte, hogy a trianoni döntést a mohácsi vésszel szokták együtt emlegetni mint nemzetünk két súlyos tragédiáját. A kettő között azonban óriási a különbség, mert míg az előbbi egy súlyos csatavesztés volt, az utóbbi egy teljesen jogtalan és igazságtalan, a magyar nemzetre ráerőszakolt békediktátum. Trianon egy olyan nemzedékeken átívelő történelmi trauma, amely manapság is nyomasztja az egész nemzetet – mondotta a püspök, hozzátéve: nagyon fontos lenne ebből a transzgenerációs traumából kigyógyulni. Az ország, a nemzet akkori keresztre feszítését csak a feltámadás orvosolhatja, ezzel párhuzamosan a külhoni magyarok legtalálóbb és legéletrevalóbb válasza Trianonra az önrendelkezés, az autonómia volna.
A megemlékezésen szavalatokkal közreműködtek Gáll Annamária és Péterfy Lajos színművészek, lelkesítő, hazafias dalokkal a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok.
 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása
Tőkés László portré az EuroparlTV-n
Tőkés László I.

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010