2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
Május 23-án, pünkösd szombatján helyezték örök nyugalomra a nagyváradi köztemetőben dr. Csapó I. Józsefet, aki három nappal korábban, 88. életévében hunyt el.
A volt parlamenti képviselő és szenátor közéleti szerepvállalása során mindvégig erdélyi magyar közösségeink jogos önrendelkezési törekvéseinek elvhű és következetes képviselője volt. Az ő vezetése alatt született meg az erdélyi magyarság első autonómiastatútum-tervezete is, amely csak 2004-ben először került benyújtásra Románia parlamentjében. Ő volt a 2003-ban alakult Székely Nemzeti Tanács első elnöke, A romániai magyarság – autonóm nemzeti közösség című 2002-es kötete az erdélyi autonómiaügy alapdokumentuma.

Búcsúztatását a római katolikus egyház szertartása szerint Fejes Rudolf, a Szent István első vértanúról nevezett Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság prépost-prelátusa, azaz Anzelm apát végezte, aki egyebek mellett elmondta, hogy a megboldogult éveken át az apátság mára már közismertté vált önvédelmi küzdelmeinek egyik segítője és támogatója volt, a rá jellemző szakmai alapossággal. Politikai és közéleti szerepvállalásairól ez mindenkor elmondható volt, a visszafogottság és elegancia nemkülönben. Sokrétű tevékenysége mellett hathatósan támogatta a Partiumi Keresztény Egyetem létrejöttét is. Két évtizeddel ezelőtti visszavonulása után a családjának élt, de egyházát is mindvégig támogatta – emelte ki az apát.
Csapó I. József búcsúztatásán bántóan kevesen vettek részt, az aktív romániai magyar politikai szervezetek nem képviseltették magukat, csupán néhány volt RMDSZ-tisztségviselő jelent meg. Ott volt viszont Tőkés László és Izsák Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a Székely Nemzeti Tanács elnöke, valamint Gábor Ferenc, a Magyarok Világszövetségének volt régióelnöke. 
Búcsúztatását a római katolikus egyház szertartása szerint Fejes Rudolf, a Szent István első vértanúról nevezett Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság prépost-prelátusa, azaz Anzelm apát végezte, aki egyebek mellett elmondta, hogy a megboldogult éveken át az apátság mára már közismertté vált önvédelmi küzdelmeinek egyik segítője és támogatója volt, a rá jellemző szakmai alapossággal. Politikai és közéleti szerepvállalásairól ez mindenkor elmondható volt, a visszafogottság és elegancia nemkülönben. Sokrétű tevékenysége mellett hathatósan támogatta a Partiumi Keresztény Egyetem létrejöttét is. Két évtizeddel ezelőtti visszavonulása után a családjának élt, de egyházát is mindvégig támogatta – emelte ki az apát.

hírek
2026. június 28. vasárnap
„Szent László király, keseredett édes hazánk boldog és szerencsés vezérlője, könyörögj érettünk!”
2026. június 11. csütörtök
Ülésezett az EMNT országos elnöksége
2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás












