2018. május 16. szerda
Előrelépés az EU–örmény együttműködésben
A mai napon az Európai Parlament Külügyi Bizottsága (AFET) megszavazta az Európai Unió és az Örmény Köztársaság közötti átfogó és megerősített partnerségi megállapodásról szóló jelentést, valamint az erről szóló egyetértést tartalmazó állásfoglalást.
Tőkés László erdélyi fideszes képviselő, néppárti jelentéstévő üdvözölte a jelentés egyöntetű támogatását, és reményét fejezte ki aziránt, hogy a megállapodás jelentős előrelépést jelent a kétoldalú kapcsolatok terén, és nagymértékben hozzájárul a politikai és gazdasági együttműködés elmélyítéséhez.
Az elmúlt hetekben a dél-kaukázusi országban lezajlott drámai fejlemények nyomán az Európai Parlament elégtétellel fogadta a dél-kaukázusi országban végbemenő békés és alkotmányos hatalomátvételt. „Nagy öröm számunkra, hogy a Brüsszel és Jereván közötti partnerségi tárgyalások folyamatával párhuzamosan történő örményországi események nem hiúsították meg a megállapodás kétoldalú elfogadását, és ennek köszönhetően a mai bizottsági szavazásra is sor kerülhetett. Üdvözöljük az örmény népnek a demokrácia és a jogállamiság melletti elkötelezettségét, egyben pedig gratulálunk Nikol Pasinján miniszterelnöknek, akit a népakarat jóvoltából állított az ország kormánya élére a parlament” – hangsúlyozta a jelentéstévő.
A jelentés parlamenti végszavazására a júliusi plenárison kerül sor.
hírek
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN












