2021. május 12. szerda
Send this article Print this article

Elölről kezdődik a pereskedés Tőkés László visszavont román állami kitüntetése miatt

A román Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék elfogadta Tőkés László fellebbezését, és arra kötelezte szerdán a Bukaresti Táblabíróságot, hogy tárgyalja újra a püspök állami kitüntetését megvonó elnöki rendelet jogszerűségét.



Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke a Ceausescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapta meg Traian Basescu akkori államelnöktől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a kommunista diktatúra bukásának huszadik évfordulóján. Ezt a kitüntetést azonban Klaus Iohannis államfő – román nacionalista politikusok kezdeményezésére – 2016 márciusában visszavonta. Az elismerés visszavonását Victor Ponta szocialista kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekében, ahogyan Ausztria tette a dél-tiroli olasz állampolgárságú osztrákok esetében.
Az akkor még európai parlamenti képviselő református lelkész bíróságon kérte a kitüntetését visszavonó, történelmi szerepét megkérdőjelező, politikusi tisztességét kétségbe vonó elnöki rendelet megsemmisítését, ám az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság 2016 novemberében elutasította a kérését.
Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje jó hírnek tartja a mai döntést. Szerinte ez előrevetíti azt a végleges bírósági döntést, amely majd hatályon kívül helyezi a kitüntetést megvonó elnöki rendeletet. Az ügyvéd – aki az 1989-es temesvári kilakoltatási perében is védte Tőkés Lászlót – alkotmányellenesnek minősítette az elnöki rendeletet. Elmondta: a román alkotmány is hivatkozik az 1989-es romániai forradalom eszményére. Szerinte azért is volt törvénytelen a kitüntetés visszavonása, mert jogszabály írja elő, hogy ezt azokkal szemben lehet megtenni, akik tetteikkel váltak méltatlanná a kitüntetésre, például köztörvényes bűnözőkként ítélték el őket. Ezzel szemben Tőkés László csupán véleményt nyilvánított, semmilyen törvénybe ütköző cselekedet nem róható fel neki.
Kincses Előd korábban úgy nyilatkozott: a temesvári forradalom szellemének védelmében indították a közigazgatási pert Klaus Iohannis államfő és az elnöki rendeletet ellenjegyző Dacian Ciolos miniszterelnök ellen. Az ügynek nincs anyagi vonzata. „Meg kell védeni a temesvári népfelkelés történelmi szerepét, hogy ne lehessen semmivé tenni az egykori, 1989. decemberi román–magyar történelmi összefogás jelentőségét” – mutatott rá korábban az ügyvéd.
Az 1989-es forradalom emlékét ápoló Temesvár Társaság nyílt levélben figyelmeztette korábban Klaus Iohannist: 17 jogerősen börtönbüntetésre ítélt személy – köztük Adrian Nastase volt kormányfő – birtokolja a Románia Csillaga kitüntetést. Az államfő végül 2019 decemberében vonta meg 12 jogerősen elítélt román állampolgár kitüntetését, miután bírálatok kereszttüzébe került amiatt, hogy a nemzeti ünnep tiszteletére adott fogadásra a korrupcióért elítélt Nastase is meghívást kapott az elnöki palotába. 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010