2011. december 12. hétfő
Send this article Print this article

Bemutatkozott az Erdélyi Magyar Néppárt

Az Erdélyi Magyar Néppárt szombaton, Marosvásárhelyen szervezte meg országos programalkotó fórumát. A Néppárt az erdélyi magyar közösség autonómiáját és a korrupció elleni harcot tűzte zászlajára.



    Tőkés László az Erdélyi Magyar Néppárt védnöki minőségében kijelentette: „a magyar egység nem pártegység. A magyar egység célbeli egység. Az általunk kitűzött célok pedig egyszerűek: dolgoznunk kell, újra kell építenünk Erdélyt és meg építenünk Székelyföldet.” Leszögezte: a Néppárt nem kíván a bukaresti központi politika „korrupciógyanús és profitorientált csatározásaiban” részt venni, hanem egy alacsony költségvetésű, munkára épülő párt lesz. „Az elmúlt években az RMDSZ egymillió fős szavazóbázisa 400 000-re csökkent, ami azt jelenti, hogy nagyon sokan kiábrándultak a bukaresti vezérlésű politikából” – mutatott rá. Véleménye szerint ezeknek a régi szavazóknak a mozgósítása hasznos lehet az RMDSZ-nek és az MPP-nek is, hiszen „ha a magyar érdekek képviselete mellett sorakoznak fel, akkor egy szekeret tolnak”.
   Tőkés László a Néppárt és a többi magyar párt viszonyáról kijelentette: az RMDSZ képességeit 15 év kormányzás után mindenki a saját bőrén érzi. „Öncéllá vált a saját léte, és eszközi szerepéről elfelejtkezett. Úgy tűnik, hogy a román érdekeket képviseli a magyarok között, ahelyett, hogy a magyar érdekeket képviselné a román politikában és nemzetközi téren” – mondta az RMDSZ-ről a püspök. Az erdélyi magyarok érdekében ugyanakkor minden politikai erőnek együtt kell működnie, a 15 milliós magyarság nemzeti szinten összefogva pedig már regionális középhatalomként, a trianoni utódállamoknál nagyobb erőt felmutatva küzdhet saját érdekeiért – fogalmazott Tőkés.
   A 2010-es magyarországi kormányváltásra utalva leszögezte: a végbe ment nemzetpolitikai fordulat nyomán az utolsó esély adódik az „ebek harmincadjára jutott erdélyi magyar közösség megmentésére, ezért részesei kell legyünk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.”
   Tőkés László bírálta a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusát a magyar főtanszékek megalapításának gáncsolása miatt. A továbbiakban üdvözölte a Székely Nemzeti Tanács által szorgalmazott európai polgári kezdeményezés elindítását, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ennek pártpolitikai megfontolásból történő kisajátítása veszélybe sodorhatja a kezdeményezés sikerét.
    Tőkés elítélte a Néppárt Hunyad megyei aláírásgyűjtői ellen, az RMDSZ-közeli Adrian Drăghici ügyvéd feljelentése nyomán indult vizsgálatot. „Nehéz szülés volt ennek a pártnak a megalakulása, de úgy tűnik, továbbra is veszélyeztetett a gyermek” – mondta az elhúzódó ügyről a püspök.
   „A mai nap seregszemle, ami megmutatja, hogy hol tart a szervezetépítés” – jelentette ki az országos programalkotó fórumról Toró T. Tibor, az Néppárt megbízott elnöke. Elmondása alapján ezekben a hetekben hozzák létre az Erdély Magyar Néppárt helyi szervezeteit, hogy aztán azokra épüljön a párt országos vezetése, majd végül sor kerüljön a februári alapító kongresszusra.
   A Néppárt az etnikai arányosság elvét támogatja, ami törvényi szinten garantálná a magyar közösség számarányos képviseletét a bukaresti parlamentben. Toró szerint ezzel „elkerülnék a magyar pártpolitika zsarolhatóságát, ugyanakkor garantálnák a magyar közösség politikai pluralizmushoz való jogát.”
  Toró a pártépítés és a toborzás kapcsán kijelentette: „nálunk nincsen helye az ügyeskedőknek, a korruptaknak, a gyors meggazdagodás reményében belépő karrieristáknak.” A politikus a korrupció elleni harcot a Néppárt egyik legfontosabb témájának nevezte meg.
   A megbízott elnök szerint az Erdélyi Magyar Néppártot általában két oldalról éri vád: egyrészt a magyar parlamenti képviselet ellehetetlenítésének, másrészt az egypártrendszer visszaállításának szándéka miatt. Hozzátette: mindkét vád igaztalan. „Nem legyőzni akarunk valakit, hanem győzelemre vinni az erdélyiek ügyét, az erdélyi magyar autonómiák ügyét. A Néppárt a választásokon együtt kíván működni minden politikai és civil szervezettel, aki a közösség ügyét tartja szem előtt” – tette hozzá.
   Szilágyi Zsolt, a Néppárt megbízott elnökségi tagja a politikai pluralizmus mellett érvelve rámutatott: a romániai Európai Parlamenti választások 2007-es magyar versenyhelyzete és 2009-es összefogása is átlagon felüli, 10%-os szavazatarányt hozott a magyar közösségnek. Szilágyi az „eurótranszilvanizmust” nevezte meg a szervezet fő ideológiájának, amely a „hagyományos erdélyi etnikai-kulturális toleranciát az európai modernitás eszközeivel valósítja meg.”
   Kiemelte: Tőkés Lászlóval meglátogatták Wilfried Martenst, az Európai Néppárt (EPP) elnökét és tudatták vele az alakulat bejegyzését, valamint azt, hogy a Néppárt programjának és működési szabályzatának elfogadása után felvételét kéri az EPP pártcsaládjába.
A marosvásárhelyi fórumon Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a modern európai néppártok működéséről tartott előadást. A FIDESZ és a Néppárt barátok és stratégiai szövetségesek – hangzott el az eseményen.A Néppárt reprezentatív felmérésének adatai alapján a magyar közösségben a székelyföldi támogatottsága 25% körül, az erdélyi pedig 20% körül mozgott már júliusban, amikor még csak a bejegyzését várta a szervezet.
   Az Erdélyi Magyar Néppárt országos programalkotó fórumán vendégként jelen voltak: Kubatov Gábor, a FIDESZ országos pártigazgatója, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus közösségének elnöke, Brezovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetője, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyar Demokratikus Közösség elnöke, Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010