Az önrendelkezésről Bernben

A Berni Egyetem (Svájc) Földrajz Karának szervezésében háromnapos tudományos konferenciára került sor október 9–11. között Önrendelkezés Európában ‒ jelenkori kihívások a soknemzetiségű államok kisebbségi életében címmel. A rendezvény főszervezője Filep Béla előadótanár, az egyetem Kulturális Földrajzi Kutatócsoportjának vezetője volt.

A '90-es évek dél-kelet-európai és Kaukázus-vidéki erőszakos területi konfliktusaiból kiindulva a tudományos értekezlet azokat az egyre erősödő önrendelkezési törekvéseket is számba vette, melyek a kontinens szinte valamennyi részén, nevezetesen Spanyolországban (Katalónia), Nagy-Britanniában (Skócia), Belgiumban (Flandria) és Romániában (Székelyföld) erőteljes formában megnyilvánulnak. Az egyes munkacsoportokban ‒ egyebek mellett ‒ kiemelt módon tették vizsgálat tárgyává a posztszovjet térséghez tartozó Moldova (Gagauzia és Transznisztria) és Ukrajna (Krím-félsziget), valamint a nyugat-balkáni Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Koszovó népeinek és nemzetiségeinek válságos helyzetét és az annak rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket.

Egyik munkacsoport központi témáját a szecesszió képezte Pró és kontra a területi elszakadás kérdésében Európában címmel. Az ehhez kapcsolódó nyilvános vita meghívottai Skócia és Katalónia függetlenségükre irányuló népszavazásait elemezték.

Figyelemreméltó fejleménynek számít, hogy a nemzetközi politikai diskurzus napirendjén ma már Székelyföld területi autonómiájának kérdése is ott szerepel. A finnországi Åland-szigeti önkormányzatról és a koszovói szerbek autonómiajogairól szóló mai ülésszakon Benedek József és Bajtalan Hunor, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem kutatói a folyamatban lévő romániai regionalizációs tervekről tartanak előadást, különös tekintettel a székelyföldi régióra.

A konferencia második nyilvános vitája a Nemzeti kisebbségek Európában és a nemzetközi/külső aktorok szerepe címet viselte. Rudolf Burger berni újságíró közreműködésével Tőkés László európai képviselő, Peter Burkhardt, a szerbiai EBESZ-misszió vezetője és Isabelle Schulte-Tenckhoff genfi egyetemi tanár vettek részt az eszmecserén.

Erdélyi képviselőnk bevezető előterjesztését követően a moderátor első kérdése az volt, hogy Erdély el akar-e szakadni Romániától, és ezen a téren „modellnek” tekinti-e a skóciai önállósági törekvéseket. Válaszában Tőkés László Martin Schulz EP-elnököt idézte, aki egyik legutóbbi nyilatkozatában maga mondotta, hogy Európában „teret kell nyitni az autonómiatörekvéseknek”, és hogy „a skót megoldás (az EU-n belül) a más régiókban felmerülő igények kielégítésére is modellként szolgálhat”.

Kérdésekre válaszolva képviselőnk bemutatta az Európai Néppárt képviselőcsoportjának támogatásával megjelentetett Európa tündérkertje, Erdély című kiadványukat, és ahhoz kérte a nemzetközi szervezetek ‒ köztük az Európai Unió, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ‒ támogatását, hogy a többszintű erdélyi magyar autonómia kiépítése által segítsék megmenteni a hajdan „Kelet Svájcának” nevezett soknemzetiségű régiónkat az asszimiláció és az etnikai homogenizáció pusztításaitól.

A szövetségi államberendezkedésre vonatkozó kérdésre válaszolva, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke arról tájékoztatta a hallgatóságot, hogy államelnökjelöltjük, Szilágyi Zsolt egy föderális Románia autonóm történelmi régióinak a kialakítása mellett száll síkra.

Erdélyi képviselőnk egyként kiállott a krími tatárok, az ukrajnai magyarok, románok és bolgárok, valamint a puszta létükben megkérdőjelezett moldvai csángók és szerbiai vlachok közösségi jogai védelmében.

A területi etnikai konfliktusok megoldása tekintetében az Európa Tanács 2003/1334. számú határozatát (Gross-jelentés) tartotta irányadónak, mely az egyes autonómiaformákat a leghatékonyabb konfliktuskezelő eszközként ajánlja a tagországok figyelmébe. A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács 2008-ban ennek tudatában fordult a bukaresti NATO-csúcstalálkozó részvevőihez, a világszervezet hathatós támogatását kérve külhoni magyar közösségeink autonómiájának a megvalósításához.

Az autonómia kérdése Románia számára nem problémát, hanem megoldást jelent. Magyarságunk és a többségi románság közös érdekében ezért harcolunk következetesen és kitartóan érte ‒ összegezte mondanivalóját európai képviselőnk. Felszólalásának teljes szövegét lásd alább.

Kisebbségi önrendelkezés Európában

Bevezető gondolatok

„Az Úr angyala megilleté őt, és monda:

Kelj fel, és egyél, mert erőd fölött való

út vár reád!” (1.Kir.19,7)

Fél évszázada Martin Luther King a „Washingtoni menetelés” útvonalán hosszú útra indult. „Van egy álmom” – politikai beszédét ekképpen kezdte –, és hogyha jogfosztott népe azóta még nem is érkezett el az Ígéret földjére: ki hitte volna akkor, hogy közel ötven éven belül országának színesbőrű államelnöke lesz?! Az álom valóra vált…

Alig huszonöt-harminc évvel ezelőtt ki hitte volna, hogy a világháborúban győztes Szovjetunió, „a Gonosz birodalma”– ahogyan Ronald Reagan nevezte – látványosan összeomlik, s hogy az igájában sínylődő „rab népek” – példának okáért – a balti országokvisszanyerik nemzeti önrendelkezésüket?!

Hetven éve Ausztria a vesztesek oldalán került ki a háborúból – és ennek ellenére partneri közreműködésével a tőle elszakított Dél-Tirol néhány évtized alatt kivívta teljes körű autonómiáját.

A történelemben és a politikában végtére is nincsen lehetetlen. A wilsoni önrendelkezés elvétől az etnikai közösségek autonómiájáig terjedően valamennyi nép és népcsoport bízhat abban, és valós eséllyel harcolhat azért, hogy álmai valóra váljanak, és – a nemzetközi jog és a demokrácia keretei között – saját sorsának alakítását a kezébe vegye.

Nekünk, Romániában élő erdélyi magyaroknak, valamint a Magyarországgal szomszédos országokba szakadt, többi magyar közösségnek is van egy álmunk: autonóm önrendelkezési jogaink kivívása!

1989, a kommunista diktatúra bukása után Románia/Erdély, Szlovákia/Felvidék, Szerbia/Délvidék és Ukrajna/Kárpátalja magyarsága egyaránt demokratikus és békés formában juttatta kifejezésre közösségi önrendelkezés iránti igényét. A forradalmi Temesvár szellemében, valamennyi érintett országban a többségi nemzetekkel való kölcsönös megegyezés útján reméltük megvalósítani a demokratikus kisebbségpolitikai rendszerváltozást és kivívni autonómiánkat. Egymást követő posztkommunista-nacionalista kormányaink azonban legitim politikai törekvéseinket rendre meghiúsították. Szemükben mindmáig „vörös posztónak” számít a kollektív önrendelkezés.

Nincs időnk és erőnk várni. A Trianoni békediktátum (1920) következtében az eltelt közel száz esztendő alatt a határon kívüli magyarság lélekszáma 3,5 millióról mintegy 2 millióra apadt. Egy évszázaddal ezelőtt Erdély lakosságának mintegy 55%-a volt román, 45%-a pedig valamely más etnikai közösséghez tartozott. Ez az arány mára már 80–20%-ra módosult. Nem akarunk a Ceauşescu „kondukátor” homogenizációs politikája következtében szinte teljesen kipusztult németek – szászok és svábok –, valamint a zsidók sorsára jutni.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács másfél milliós romániai magyar közösségünk kulturális és területi autonómiájáért következetes küzdelmet folytat. A román főhatalom erre irányuló törvénytervezeteinket azonban rendre önkényes módon visszadobja. Nemzeti közösségünk, illetve autonómiatörekvéseink ellen valóságos nacionalista-soviniszta propaganda-hadjárat van folyamatban.

Kisebbségi jogi európai polgári kezdeményezéseinket az Európai Unió is notóriusan visszautasítja, autonómiára irányuló indítványainkat pedig szokványos módon az egyes érintett országok saját illetékességi körébe utalja vissza.

Magyarország külhoni magyarok iránti alkotmányos felelősségvállalását mind a szomszédos országok, mind az EU elutasító módon kezelik és gátolják.

A Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács a 2008-as bukaresti NATO-csúcstalálkozóhoz intézett folyamodványában a világszervezet támogatását kérte magyar közösségeink autonómiatörekvéseihez – önrendelkezésük megvalósulásában egész térségünk békéjének és biztonságának egyik legfőbb garanciáját látva. Megkeresésünkre nem érkezett válasz…

Tudnivaló, hogy a délszláv válság átfogó rendezése alapvetően a hatalommegosztás és a közösségi önrendelkezés elvén alapul. (Lásd: Carrington-terv, 1992; Daytoni egyezmény, 1995; Rambouillet-i egyezmény, 1999; Ohridi egyezmény, 2001 és Ahtisaari-terv, 2007.)

A demokratikus önrendelkezés elvét példás módon alkalmazó skóciai népszavazás kapcsán Martin Schulz, az EP elnöke egyenesen annak a szükségességére mutatott rá, hogy: „olyan eljárásokat kell kidolgozni, melyek az autonómiatörekvéseknek is teret nyitnak”; majd azt is hozzáfűzte, hogy: „a skót megoldás (az EU-n belül) a más régiókban felmerülő igények kielégítésére is modellként szolgálhat".

Az erdélyi magyarok elszakadási törekvéseivel való riogatás minden alapot nélkülöz, és merő propagandisztikus fogás. A Gross-jelentésen alapuló, 1334/2003-as számú ET-határozat értelmében autonómiánk megvalósulása Románia számára nem „etnikai problémát”, hanem a konfliktusos helyzet reális megoldását jelentené. A magyar kisebbség és a román többség közös érdekében ezért harcolunk következetesen és kitartóan érte.

Amint az Úr mondta Illés prófétának: tudatában vagyunk annak, hogy még nehéz út áll előttünk. Felkészültünk reá. Csak remélni merjük, hogy "utazásunk" rövidebb lesz a „pusztai vándorlásnál”, és az erdélyi autonómia „ígéret-földjére” végtére megérkezünk…

Bern, 2014. október 10.

Tőkés László

EP-képviselő

az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke