Az aradi vértanúkra emlékezett a nemzeti-polgári oldal Nagyváradon

Az előző évekhez hasonlóan az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Szövetség Szacsvay Imre, az 1849-es Országgyűlés mártír jegyzője szobránál tartott megemlékezést Nagyváradon, október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján. Jelen volt az EMNT alapító elnöke, Tőkés László, valamint az EMSZ országos ügyvezető elnöke, Csomortányi István.

A megemlékezésen megjelent váradi polgárokat Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntötte, majd rövid beszédében történelmi kontextusba helyezte a nemzeti gyásznapot. Megemlítette, hogy a Körös-parti városban az őslakos magyarok a vértanúkhoz sorolják Rulikowski Kázmér lengyel nemzetiségű, az orosz cári seregből a magyar honvédekhez átállt dzsidás századost, valamint magát Szacsvay Imre bihari követet, akinek az a bizonyos „tollvonás” volt a főbenjáró bűne, amivel ellenjegyezte Debrecenben az 1849. április 19-i Függetlenségi nyilatkozatot, ami a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét mondta ki, Elhangzott: a 13 aradi vértanúhoz hasonlatos sors jutott további húsz magas rangú honvédtisztnek is. Több száz honvédtisztet ítéltek még halálra, de az ítéletek nagyobb részét kegyelemből húsz esztendei várfogságra változtatták. „A szabadságharc azonban nem volt hiábavaló küzdelem: a forradalom előtti állapotokat nem lehetett visszaállítani, és a bukás ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, de tovább is erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje” – húzta alá Török Sándor.

Csomortányi István, az EMSZ ügyvezető elnöke, beszédében rámutatott, hogy a külhoni magyarság jogaiért való küzdelmével párhuzamosan Magyarország jelenleg az Európai Unióban folytat küzdelmet szuverenitásáért, az egész nemzet szabadságáért és értékeinkért. „Ilyenkor különösen fontos az, hogy visszaemlékezzünk, és ne felejtsük el azt, hogy a múltban a szabadságküzdelmeinknek mi lett a sorsuk, hogy levonjuk a megfelelő tanulságokat” – fogalmazott.

Kiemelte, hogy a magyar történelemszemlélet hajlamos abba az általánosításba esni, hogy a nagy bajok Kelet felől sújtották a magyarságot, de „nagyon nem igaz ez 1848–49-re és különösen 1849 második felére és az azt követő évekre, amelyeket a történészek szintén a sötét ötvenes éveknek neveznek.”. Korabeli példákat említve Csomortányi emlékeztetett arra, hogy az akkori osztrák adminisztráció a magyar szabadságharcot brutálisan vérbe fojtotta, a polgári lakosságot ért atrocitások nagyon súlyosak voltak, aminek fő felelőse Haynau, a „bresciai hiéna” volt, de a későbbi Lenin-fiúkat megszégyenítő kegyetlen bánásmód egyenesen Ferenc József császár parancsára és jóváhagyásával kaphatott szabad folyást. A kegyetlenkedés még a forradalmat leverő I. Miklós orosz cárnak is sok volt, kérte azok befejezését.

A tanulság, ami napjainkra érvényesen levonhatunk az, hogy „sem Keletről, sem Nyugatról nem számíthatunk segítségre, hogyha a szabadságunk megvédéséről van szó. Ha a 21. században meg akarjuk őrizni a magyarság szuverenitását, a magyar közösség kollektív jogait, akkor elsősorban saját magunkra vagyunk utalva. Ezt a történelem számunkra számtalanszor bebizonyította, csak hajlamosak vagyunk elfelejteni. Csak azok a jogok biztosíthatók hosszú távon, amelyeket képesek vagyunk a magunk erejéből, a közösségünk erejéből önmagunk megvédeni” – fogalmazott.

Párhuzamot vonva a magyar és az örmény történelem között felidézte, hogy a karabahi örmények tragédiája az elmúlt napokban teljesült be, amikor is a Hegyi-Karabahi Köztársaság szinte teljes lakossága kénytelen volt elmenekülni szülőföldjéről, államukat megszállták és felszámolják az azeriek. Az örmények tragédiájának három egyszerű oka van: elvesztették a demográfiai küzdelmet, amelyet meg kellett volna vívniuk saját szülőföldjükön, sorsukat egy olyan nagyhatalomra bízták, jelesül Oroszországra, amely krízishelyzetben nem volt képes megvédeni őket, és nem utolsó sorban az, hogy olyan vezetőik vannak, akik a korrupció és a tehetségtelenség miatt képtelenek voltak a közösség önfenntartó képességét megőrizni. Ez is csak megerősíti a gondolatot: „Azok a jogaink biztosak, amelyeket mi magunk meg tudunk védeni a saját magunk erejéből és tehetségéből.”

Az EMSZ ügyvezető elnöke így összegzett: „A tanulság egyszerű, nekünk kell megoldanunk saját problémáinkat, és nem várhatunk külső segítsége. Erre kötelez minket vértanúink példája."

A bensőséges hangulatú megemlékezésen prózával és verssel közreműködött Kocsis Anna és Sebestyén Hunor, a Szigligeti Színház két színművésze, ők a teátrum nevében meg is koszorúzták Szacsvay Imre emlékművét. Az emlékezés és a tisztelet koszorúit helyezték el az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Szövetség és a Partiumi Keresztény Egyetem képviselői is. A méltóságteljes, de csak pár tucatnyi érdeklődőt vonóz megemlékezés a Székely himnusz és a Himnusz eléneklésével ért véget.