2011. június 2. csütörtök
A vallásszabadság megcsorbítása ellen szólalt fel Tőkés László
Tényleges egyházi szabadságot, hitbeli és erkölcsi megújulást sürgetett csütörtökön Kelet- és Közép-Európa számára Tőkés László európai parlamenti alelnök egy gödöllői nemzetközi konferencián.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Szászfalvi László vallásügyi államtitkár mellett Tőkés László, az Európai Parlament erdélyi alelnöke is köszöntötte 2011. június 2-án a magyar EU-elnökség keretében szervezett Keresztény-zsidó-iszlám párbeszéd című nemzetközi konferencia résztvevőit, számos magas rangú egyházi vezetőt Gödöllőn.
Az erdélyi politikus az EP vallási ügyekben illetékes alelnökeként elismerését fejezte ki a magyar EU-elnökségnek azért, hogy Budapest prioritásként kezeli a kultúrák és vallások közötti párbeszédet.
Mint Tőkés László rámutatott, e tekintetben is tökéletes az összhang az Európai Parlament, az Európai Bizottság, az Európai Tanács, illetve a magyar elnökség között, mert mindannyian a sokszínű európai vallási párbeszéd megvalósításán fáradoznak.
A volt református püspök felvázolta, milyen szerepet játszottak az egyházak a kelet-európai kommunista diktatúrák megdöntésében. „Kivívtuk a szabadságot, a vallásszabadságot, tagjai lettünk az Európai Uniónak. De a posztkommunista társadalmakban még igen sok a feladatunk. A vallásszabadságot alattomos módon csorbítják a volt kommunista országokban” – kifogásolta Tőkés László, majd példaként Romániát említette, ahol az állam még mindig nem adta vissza a kommunizmus idején elkobzott egyházi javak körülbelül hatvan százalékát.
Az EP alelnöke ezért úgy vélte, „igazság és jóvátételre van szükség Kelet- és Közép-Európában”. Mint fogalmazott, „vallásszabadságra, tényleges egyházi szabadságra, hitbeli, erkölcsi megújulásra van szükségünk, de a szekularizálódott nyugat is példát vehet hithű ortodox vagy hithű muzulmán testvéreink hitbuzgalma tekintetében”. Tőkés László kitért arra, is, hogy a 20. század globális pusztításai nyomán a szeretet kultúrájára van szüksége Európának és a világnak. „A szeretet kultuszára, amelyben az emberi méltóság, az istenarcú ember méltóságát helyreállítják. A tolerancia túlságosan kevés, az csak a minimum-szintet jelenti. Több kell: a szeretet. A Szén és Acélközösség nyomában, amelyből az EU kialakult, egy spirituális Európára van szükség. A szeretetben mi valamennyien – keresztények, muzulmánok, zsidók – megtalálhatjuk egymással a közös nevezőt. Isten gyermekeiként, egymás emberi méltóságát tisztelve találhatunk egymásra” – zárta gondolatait az erdélyi politikus.
A konferenciát megtisztelte jelenlétével Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet és Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet is.
Budapest, 2011. június 2.
hírek
2026. június 28. vasárnap
„Szent László király, keseredett édes hazánk boldog és szerencsés vezérlője, könyörögj érettünk!”
2026. június 11. csütörtök
Ülésezett az EMNT országos elnöksége
2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás












