2012. október 17. szerda
Send this article Print this article

A regionalizáció kiút a válságból

Románia központosított államhatalmi rendszerének újragondolására, a decentralizáció szükségességére hívta fel a figyelmet Tőkés László európai parlamenti képviselő azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Európai Néppárt bukaresti kongresszusa alkalmából tartott a román parlament épületében, 2012. október 17-én. Véleménye szerint az ország addig nem fog kilábalni a gazdasági válságból, amíg a regionalizáció nem valósul meg.



  Az Erdélyi Magyar Néppárt a föderális államberendezkedés kialakítását szorgalmazza, és ezt választási kampányába is belefoglalta – mondotta Tőkés, a párt megalapítását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Hozzáfűzte: nyugaton a szubszidiaritás elve több országban is sikeresen működik, ezek mintául szolgálhatnak Románia számára a föderalizáció tekintetében. A Néppárt elképzelése szerint ebben a folyamatban a történelmi régiók mértékadó szerepet töltenének be, ezek szövetsége alkotná az szövetségi állammodellt. A sajtótájékoztatón elhangzott: a Néppárt készül a közelgő parlamenti választásokon való megmérettetésre. A „6-3-as” alternatív választási küszöbnek köszönhetően történelmi lehetőség mutatkozik, hogy két magyar párt is bejusson a bukaresti parlamentbe, fejtette ki a Néppárt védnöke. Ugyanakkor ismételten indítványozta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását. Az EPP-kongresszus jelmondatára utalva Tőkés László kijelentette: abból az Európából van többre szükség, amelyikben helye van a politikai pluralizmusnak, a demokráciának, amelyben nem állítják szembe a pártegységet és a demokratikus pluralizmust.  
  Tőkés László az Európai Unió gazdasági és társadalmi kohéziós politikája kapcsán a hátrányos helyzetű régiók – mint például Székelyföld – helyzetére hívta fel a figyelmet. Mint mondotta, a kohézió jó eszköz lehetne az itt élő nemzeti közösségek ügyének felkarolására, valamint a regionális egyenlőtlenségek csökkentésére is. Tőkés László üdvözölte, hogy a kongresszus alkalmával a Néppárt alapprogramjába bekerült az őshonos kisebbségek védelmét szolgáló fejezet, és azt szorgalmazta, hogy vegyék be a kohéziós politika alapelvei közé is a kisebbségvédelmet.
  Mint ismeretes, idén az Európai Unió kapta a Nobel-békedíjat. Az erdélyi EP-képviselő ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott: büszkék lehetünk arra, hogy az Unió belső stabilitásához – amely döntő szerepet játszott a díj odaítélésekor – a történelmi kisebbségek felelősségteljes politizálása is hozzá járult. Éppen ezért üzenetértékű lenne az Unió részéről, ha a díjjal járó szimbolikus pénzösszeget az őshonos etnikai és nyelvi közösségek szabadságának és egyenjogúságának biztosítására, helyzetüknek és problémáiknak megnyugtató és intézményes rendezésére használnák fel.
Bukarest, 2012. október 17. 


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010