2017. május 21. vasárnap
A református egység napján
A Kárpát-medence valamennyi hivatalban lévő református püspöke részt vett a nagyváradi várban május 20-án, a reformáció 500. évfordulója alkalmából tartott Őrizd a várat! című emlékrendezvényen.
A házigazda Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István mondott ünnepi beszédet, majd Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét. Szót kaptak lelkészi és világi elöljárók is, köztük két államtitkár is, a magyar nemzetpolitikáért felelős Potápi Árpád János, valamint a román kormány vallásügyi illetékese, Victor Opaschi. A rendezvényen több RMDSZ-politikus is a díszvendégeknek fenntartott sorokban foglalt helyet. Tőkés László európai parlamenti képviselőt, aki két évtizedig állt püspökként a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén, a szervezők nem hívták meg, ennek ellenére családjával részt vett az istentiszteleten.
A várudvaron összegyűlt több száz hívő számára 25 asztalnál osztottak úrvacsorát. A „református egység napjának” délutánján konferenciákat, előadásokat, tárlatnyitókat, kiadványbemutatókat, gyermekfoglalkozásokat és zenés alkalmakat is tartottak. A nap zárásaként a Bánk bán operakoncertjét lehetett meghallgatni debreceni művészek előadásában.
hírek
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Tőkés László EMNT-elnök beszéde az EMSZ nagyváradi ünnepköszöntőjén és óévbúcsúztatóján
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN












