2024. május 9. csütörtök
Send this article Print this article

A PKE alapítására (is) emlékezve

A Partiumi Egyetemi Napok rendezvényhét keretében minden évben megünnepli megalakulásának évfordulóját a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem. 2024-ben az „egyetem napja” ünnepségre május 9-én kerítettek sort.



A Partiumi Keresztény Egyetem az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás évszázados hagyományainak folytatója, a romániai magyarságnak az 1989-es változások után létrehozott első önálló, akkreditált egyeteme, amely a mindenkori oktatási-tudományos feladatokon túl nemzetpolitikai szempontból is stratégiai fontosságú szerepet tölt be. Célkitűzése, hogy Erdélyben és a Partiumban élő magyar nemzeti közösség számára biztosítsa az esélyegyenlőséget az oktatás területén, s hogy – a magas színvonalú oktatás és tudományosság követelményei szerint – e közösség számára versenyképes szakembereket képezzen. Az értelmiségiek képzésével az egyetem kultúrmissziós feladatokat is teljesít, biztosítva a szakember-utánpótlást az anyanyelvi kultúra átadásához és továbbfejlesztéséhez.




A PKE valójában utódintézménye a Királyhágómelléki Református Egyházkerület igazgatótanácsának 1990 májusában meghozott döntése alapján Nagyváradon megalapított Sulyok István Református Főiskolának, amelynek egyetemi szintű továbbfejlesztését, azaz magának a Partiumi Keresztény Egyetemnek a létrehozását 1999-ben döntötték el az erdélyi magyar történelmi egyházak által létrehozott Pro Universitate Partium Alapítvány révén. Egy küzdelmes folyamat végén csak 2008-ba akkreditálták az illetékes román tanügyi hatóságok az egyetemet, az akkreditációt a bukaresti parlament két háza által megszavazott, 2008. október 21-én kihirdetett 196-os számú törvény szentesítette. A jogszabály szerint a Partiumi Keresztény Egyetem magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény, magánjogi státussal rendelkező önálló és közhasznú jogi személyiség. A fenntartó alapítványnak kezdetektől Tőkés László volt református püspök az elnöke, főtámogatója pedig a magyar állam.




Az egyetemi napi ünnepi összejövetelre a 2017-ben elkészült új épület amfiteátrumában került sor, ahol kezdésként Szomor Abigél egyetemi lelkész tartott áhítatot, majd a rektor kényszerű távollétében Maior Enikő rektorhelyettes mondott üdvözlő szavakat. Ezt követően Rácz Attila marosvásárhelyi pszichiáter főorvos tartott előadást Spiritualitás és tudomány címmel, majd Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul köszöntője következett. Brugós Anikó népdaléneklése után átadták a PKE által adományozott díjakat: az univerzitásért végzett magas szintű szolgálataiért Balázs Géza budapesti nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár kapott méltató szavakat és érdemplakettet, oktatói munkájukat pedig Bökös Borbála és Pásztor Rita adjunktusoknak ismerték el. Balázs professzor Spiritualitás és a nyelv című előadásával köszönte meg a pro meritis-díjat, majd fogadta az egyetemalapító Tőkés László gratulációját.
Az ünnepi alkalom a himnusz eléneklésével és agapéval ért véget.


 

 
 
 
    

hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010