2019. április 8. hétfő
Send this article Print this article

A KMKSZ jubileumi közgyűlésén

Soha nem volt olyan nagy szükség a határozott, megalkuvás nélküli érdekképviseletre, mint a jelenlegi ukrajnai helyzetben – hangsúlyozta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke 2019. április 6-án Ungváron, a szövetség XXX. közgyűlésén, amelyen a küldöttek a kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetét értékelték és jövőbeni kilátásait vázolták



 Beszámolójában a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője az elmúlt három évtized tevékenységét értékelve azt hangsúlyozta, hogy a szövetség végig következetesen képviselte a kárpátaljai magyarság érdekeit, és ezt fogja tenni a jövőben is, hiszen soha nem volt olyan nagy szükség a határozott, megalkuvás nélküli érdekképviseletre, mint a jelenlegi ukrajnai helyzetben. Erre a helyzetre jellemzőnek és elképesztőnek nevezte, egyben határozottan elítélte, hogy az ukrán hatóságok megtagadták a belépést Ukrajnába a KMKSZ fórumára tartó Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől, mert az ő neve is szerepel a Mirotvorec szélsőséges ukrán szervezet honlapjának „halállistáján”. A KMKSZ elnöke rámutatott, hogy a kárpátaljai magyarság a második világháborút követő időszak óta a legnehezebb öt évet tudhatja maga mögött a 2014-es fordulat után Ukrajnában bekövetkezett kedvezőtlen változások miatt. Emlékeztetett arra, hogy Petro Porosenko ukrán elnök nem tartotta be a 2014. május elsején a KMKSZ-szel Ungváron aláírt választási megállapodást, és az abban foglaltaknak épp az ellenkezője történt: vehemens támadás indult a kijevi hatalom részéről a kárpátaljai magyar közösség ellen szerzett jogainak a visszavétele, s végső soron érdekképviseletének az ellehetetlenítése érdekében. „A KMKSZ azonban nem hátrált meg, állta a sarat, az ukrajnai nemzetiségek közül egyedüliként 65 ezer aláírást gyűjtött az anyanyelvű oktatás megszüntetésére irányuló ukrán oktatási törvény és az előkészületben lévő nyelvtörvény ellen” – szögezte le Brenzovics László. Úgy értékelte, hogy a nehézségek ellenére a 44 ezres tagságú KMKSZ jelentős sikereket ért el az elmúlt fél évtizedben, hiszen egyebek mellett a közreműködésével sikerült teljesen megújítani a magyar óvodai nevelést, jelentősen fejleszteni az anyanyelvű oktatási intézményeket, beindítani több mint háromezer magyar vállalkozást, elindítani egy független televíziós csatornát.
Brenzovics László kulcsfontosságúnak nevezte a kárpátaljai magyarság küzdelmében a magyar kormány támogatását. Köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a kiállásáért és azért, hogy ennek érdekében kész még konfliktusokat is felvállalni a szövetségesekkel. Ugyancsak megköszönte a külhoni magyar közösségek támogatását. A politikus befejezésül annak a reményének adott hangot, hogy az ukrán elnökválasztás, amelynek második fordulója április 21-én lesz, kedvező fordulatot hoz Ukrajna és a kárpátaljai magyarság helyzetében. A közgyűlés felhatalmazást adott arra, hogy a KMKSZ tárgyalásokat kezdjen a voksolás jelöltjeivel.

 
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság felemelkedésének egyszerre Ukrajna és Magyarország érdekének kell lennie. Nagyra értékelve a KMKSZ három évtizedes tevékenységét, annak a reményének adott hangot, hogy egy pozitív változást hozó ukrán elnökválasztásnak köszönhetően a „krisztusi kort elért szervezet” életében is új korszak kezdődhet, hiszen az anyaország erős hátországként a kárpátaljai magyarság mögött áll.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a romániai magyarság együttérző, támogató, közösségvállaló üdvözletét adta át a jelenlévőknek. A fórumon részt vett Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is.
A jubileumi összejövetel nyilatkozat elfogadásával zárult, amelyben a KMKSZ sajnálattal állapította meg, hogy a kárpátaljai magyarság helyzete az utóbbi évek jogfosztó ukrán politikája következtében nem jobb, mint 30 évvel ezelőtt. A közgyűlés köszönetét fejezte ki a magyar kormányzatnak a kárpátaljai magyarok jogaiért történő következetes kiállásért, s a magyar lakosság szülőföldön maradása érdekében juttatott jelentős támogatásokért.
 
(Az MTI nyomán)


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010