2009. december 17. csütörtök
Send this article Print this article

A forradalmi események mozgatórugói

Temesváron a Belvárosi Református Templom Újvárossy Ernő gyülekezeti termében szerdán este bemutatták Mandics Györgynek az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent A manipulált forradalom című könyvét. Dr. Bárányi Ferenc író történelmi riport-regényként mutatta be az izgalmas, kriminek is beillő kötetet, amely bevilágít az 1989-es decemberi események mindmáig homályba burkolózó kulisszái mögé. A forradalmi események egyik résztvevője, Balaton Zoltán tanár azt kérte számon a szerzőtől, hogy nem hangsúlyozta ki eléggé a könyvben a Tőkés László körül erős közösséggé szerveződött református gyülekezet szerepét. „Engem nem a történelmi eseményeknek az egyes személyek sorsára kifejtett hatása érdekelt, hanem a forradalmi események mozgatórugóira, a történelmi folyamatok alakulására szerettem volna rávilágítani” – mondta Mandics György. A manipulált forradalom szerzője húsz év után először tárta a nyilvánosság elé: ő maga is részt vett ’89 decembere előtt a Ion Iliescu-féle szervezkedésben, amelynek célja Ceauşescu hatalmának a megdöntése volt. Az Újvárossy Ernő gyülekezeti teremben lezajlott izgalmas beszélgetés során a temesvári forradalom rejtélyeinek nagy részére kaptunk elfogadható magyarázatot, amelyek úgy tűnik, húsz év után is személyes érdekeket sértenek és ezért nem engedik nyilvánosságra hozatalukat.

Pataki Zoltán, Nyugati Jelen, 2009. december 17.







hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010