2010. április 19. hétfő
Send this article Print this article

A Dalai Láma Erdélyben

Amint azt a hétvégén hírül adtuk, Tőkés László EP-képviselő meghívására 2010. szeptember 23–24-én Erdélybe látogat Őszentsége a Dalai Láma. Tseten Samdup Chhoekyapa, a dalai láma európai képviselője Tőkés Lászlónak küldött hivatalos levelében megerősítette: Őszentsége szeptember 23-án reggel érkezik Erdélybe, és kéri, hogy a programja foglalja magába Kőrösi Csoma Sándor szülőhelyének meglátogatását.

Erdélyi közösségünk mindenkor büszkén gondol arra, hogy Kőrösi Csoma Sándor, aki annakidején angol–tibeti szótárával utat nyitott Tibet egyedülálló kultúrájának a nyugati világ felé, közülünk való – erdélyi magyar – volt. Éppen ezért a legmélyebb együttérzéssel tekintünk a Tibetben zajló kegyetlen elnyomásra. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke többször is felszólalt az Európai Parlamentben, és a kínai hatóságok által üldözött tibetiek védelmére szerveződött frakcióközi munkacsoporthoz is (Tibet Intergroup) csatlakozott.





Köztudomású, hogy a tibetiek egyre kiszolgáltatottabbak szülőhazájukban: arra kényszerítik őket, hogy mindennapjaikban a kínai nyelvet használják, sőt a legutóbbi években a kínai hatóságok úgynevezett „hazafias” átnevelő tanórákat vezettek be kolostoraikban, melyek rendjén a szerzeteseiket arra kényszerítik, hogy Őszentségét a Dalai Lámát gyalázzák.

A kínai kommunista diktatúra brutális eszközökkel igyekszik megtörni a tibeti nép szabadságvágyát. A kormány teljes befolyásra és tökéletes hírzárlatra törekszik. A Tibetért Nemzetközi Kampány (International Campaign for Tibet – ICT) nevű emberi jogi szervezet tudósítása szerint továbbra is számtalan tibeti politikai fogoly sínylődik a kínai börtönökben. Az ICT által összehangolt nemzetközi összefogás és tiltakozási mozgalom eredményeképpen négy politikai foglyot engedtek szabadon a közelmúltban, akik a következők:

  • Ngawang Choephel filmrendező, 6 évnyi börtön után
  • Ngawang Sangdrol, aki 11 évet töltött börtönben azért, mert Tibet szabadságát és a Dalai Lámát éltette
  • Takna Jigma Zangpo, aki 37 évet töltött börtönben azért, mert a tibeti történelmet, kultúrát, és nyelvet tanította tibeti gyermekeknek
  • Phuntsog Nyidron tibeti apáca, akit 15 évnyi fogvatartása alatt folyamatosan kínoztak, és jelenleg az Egyesült Államokban szorul gyógykezelésre

Őszentsége a Dalai Láma a világ egyik legelismertebb békeharcosa. A tibeti nép szabadságvágyát megtestesítő önfeláldozó és békés küzdelmét Nobel Békedíjjal ismerték el. Magyar vonatkozású elismerést is kapott Őszentsége tavaly október 6-án, a washingtoni Capitolium dísztermében: a tibeti nép erőszakmentes ellenállásának és az emberi jogi küzdelem szimbólumaként, a néhai jeles amerikai kongresszusi képviselő, a Lantos Tamás politikai hagyatékát ápoló Lantos Emberi Jogi Alapítvány díjával tüntették ki.    

A Dalai Láma erőszakmentes ellenállási stratégiája, valamint a tibeti nép autonómiájáért folytatandó párbeszédkísérlete a kínai hatóságok egyértelmű elzárkózása miatt folyamatosan zátonyra fut. Márpedig ha a párbeszéd nem vezet eredményre, az nem csupán a tibeti nép számára jelent tragédiát. Ha az erőszakmentesség nem vezet célra, és a szövetségi autonómia nem valósulhat meg Tibetben, a másfélmilliárd kínai állampolgár demokráciához való joga, valamint az emberiség békevágya is súlyos károkat szenved.

Nagyvárad, 2010. április 19.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010