2012. január 6. péntek
Send this article Print this article

„Reméljük ez a csillag nem fog lehullni az égről”

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetősége előtt álló kihívásokról, az elmúlt év megvalósításairól és aktuális nemzetpolitikai kérdésekről tartott sajtótájékoztatót ma, 2012. január 6-án, Nagyváradon Tőkés László, az EMNT újraválasztott elnöke, az Európai Parlament alelnöke, Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke, valamint Sándor Krisztina, az EMNT új ügyvezető elnöke.



Az év első sajtótájékoztatóját Tőkés László azzal a gondolattal indította, hogy a 2012-es esztendővel remélhetőleg az erdélyi magyar politika új korszaka is megkezdődött.
   „A tavalyi év a verespataki terv és általában a környezetvédelem érdekében telt el, egyik legnagyobb sikerünket is ezen a téren értük el, amikor az Európai Parlament elsöprő többséggel a ciánalapú bányászat betiltása mellett szavazott” – idézte fel az EP-alelnök 2011 egyik legfontosabb küzdelmét. Szégyenteljesnek nevezte azt, hogy az erdélyi magyarság vezető politikusai „minden ciánnal megkent módon” együttműködnek a verespataki tervek megvalósításában, ezáltal is hozzájárulva „Erdély kirablásához”. Az EMNT mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a verespataki aranybánya megnyitását, hangsúlyozta a szervezet elnöke, majd hozzáfűzte, hogy emellett, az eredeti célkitűzésekhez hűen, a romániai magyar területi autonómiák létrehozatalát tekinti legfőbb feladatának.
   Tőkés László szerint a néppártot alapító EMNT kiváló példája az egyházi, polgári és politikai együttműködésnek. A december 3-i tisztújító közgyűlésen – melyet a párt programalkotó fórumával egy napon tartottak – alakult át strukturálisan és személyi téren a két tömörülés vezetősége. Ekkor választották meg ügyvezető elnökké Sándor Krisztinát, a Magyar Ifjúsági Tanács volt elnökét. Az európai néppárt szellemében alakult EMNP jelképévé a Krisztus csillagát választották. „Reméljük ez a csillag nem fog lehullni az égről” – fogalmazott Tőkés László.
   A magyar nemzetpolitika összefüggésében elhangzott, hogy a Magyar Állandó Értekezlet tavaly őszi ülésén elfogadott stratégiai fontosságú dokumentum egységesen kezeli az anyaországi és a határon túlra szakadt magyarság kérdését. Az egyetemes nemzetpolitikának szerves részét képezi az EMNT által képviselt és az autonómiát célzó erdélyi magyar nemzetpolitika, hangsúlyozta Tőkés László. Hozzáfűzte, hogy a gazdasági önrendelkezés alapjainak megteremtéséhez dolgozta ki az EMNT gazdasági szakemberekből álló bizottsága a Mikó Imre Tervet, mely már nemcsak politikai értelemben, hanem konkrét formában is képviseli az autonómia ügyét.
   A Magyarország ellen irányuló koncentrált támadássorozattal kapcsolatosan Tőkés László kifejtette: „szeretnénk, ha Brüsszel nem erőből politizálna, úgy ahogy Moszkva tette.”  Az EMNT és az EMNP szolidaritással tekint Magyarországra és a magyar alaptörvényt valamint a sarkalatos törvényeket alapvetően egy helyes irányba végzett politika részének tartja. 
   Toró T. Tibor, a EMNT leköszönő ügyvezető elnöke a 2011-es év eredményeinek összegezésekor kitért a húsz területi szervezet és harminc Demokrácia Központ működésére is. A beszámolóban elhangzott, hogy mintegy 143 ezer személynek nyújtottak felvilágosítást a könnyített honosítási eljárásról és 74 ezer személynek állították össze a honosítási dossziéját. Az elmúlt év egyik jelentős kihívása volt a népszámlálási kampányban való részvétel is. A néppárt elnöke tájékozatta a sajtó képviselőit, hogy február 25-én, Csíkszeredában tartják a párt közgyűlését, amikor is sor kerül az elnökség megválasztására. A párt egy Erdély-központú politikát kíván folytatni, így mindenekelőtt a magyarlakta települések helyi problémáira összpontosít. „Számunkra Erdély fontosabb, mint Bukarest. Az Erdélyi Magyar Néppárt az erdélyi magyar közösség érdekeit kívánja érvényesíteni Bukarestben, és nem fordítva, a bukaresti érdekeket próbálja lenyomni az erdélyi közösségek torkán” – hangsúlyozta Toró T. Tibor. Egy másik fontos kérdés, melyről a megbízott elnök szót ejtett, az etnikai arányosság elve. A téma felvetésének apropóját az adta, hogy Tőkés László nyílt levelet küldött Traian Băsescunak, melyben ismételten a nemzeti kisebbségek méltányos parlamenti képviseletének biztosítását kérte a román államfőtől. „Mind az arányos képviselethez, mind a politikai pluralizmushoz való jog érvényesülésének biztosítására a megoldás az lehetne, hogy törvény teremtse meg a nemzeti kisebbségek politikai szervezeteinek a lehetőségét arra, hogy a legutóbbi általános népszámlálás mérvadó demográfiai adataival arányos, törvény által megszabott számú parlamenti mandátum megszerzéséért versenyezzenek” – szerepel a már évek óta, egyelőre mindhiába felmerülő kezdeményezésben. Toró T. Tibor hangsúlyozta: „azt kérjük a politikai szereplőktől, hogy emelkedjenek felül a pártpolitikai érdekeken és vegyék figyelembe azt, hogy mi a közösség érdeke hosszú távon.”  Ugyanez érvényes az időközi választások vonatkozásában is, mondotta a temesvári politikus. Az EMNP már hónapokkal ezelőtt közös jelöltállítást javasolt Bihar megyében – mely választókerületben 53 százalékos a magyar jelenlét –, de ezt az RMDSZ zsigerből visszautasította. Toró T. Tibor hangsúlyozta: az EMNP továbbra is hajlandó a közös jelölt állítására, amennyiben az illető személy nem korrupt, pártok fölött áll, ismeri a helyi viszonyokat és kötődik a helyi közösségekhez.
   Sándor Krisztina, az EMNT frissen megválasztott ügyvezető elnöke a szervezet terveiről beszélt. Ezek közül megemlítendő a területi szervezetek megerősödése, a már bejáratott projektet folytatása, a különböző szakmai bizottságok újjászervezése, illetve a Bálványosi Intézet beindítása. Sándor Krisztina elmondta, hogy a Bálványosi Intézet keretében egy közszolgálati szabadegyetem fog működni, mely a néppárt jelöltjei számára is nyújt majd gyakorlati képzést. Végezetül örömének adott hangot arra vonatkozóan, hogy nagyon sok fiatal kapcsolódott be az EMNT munkájába, mely garanciát jelent arra, hogy „jó év előtt állunk”.
2012. január 6., Nagyvárad
 

hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010