2018. augusztus 23. csütörtök
Send this article Print this article

„Fogoly voltam, és eljöttetek hozzám” (Mt 25,36)

Máté evangéliuma értelmében hitbeli és erkölcsi kötelességünk a foglyok meglátogatása és gondviselése. Krisztus Urunk, aki értünk viselt fogságot, egyenesen magára vonatkoztatja ezt a szolgálatot.



Tőkés László volt temesvári lelkipásztor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő ebben a szellemben kereste fel csíkszeredai börtönükben Beke István Attila és Szőcs Zoltán székelyföldi közéleti ifjúsági vezetőket, akiket a bukaresti Legfelsőbb Törvényszék mondvacsinált vádak alapján, egy koncepciós per keretében ítélt öt-öt esztendei letöltendő börtönbüntetésre.
Augusztus 22-én két egymást követő időpontban került sor előbb Szőcs Zoltán, majd Beke István meglátogatására Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, illetve Bekéné Igyártó Csilla, az utóbbi elítélt felesége társaságában.
Európai képviselőnk együttérzéséről és szolidaritásáról biztosította a politikai célzatossággal elítélt foglyokat, valamint arról, hogy mind az ő európai parlamenti közbenjárására, mind az erdélyi magyar pártok és szervezetek közös fellépésére számíthatnak mihamarabbi szabadulásuk érdekében. A beszélőfülke üvegfalának két oldalán ülve szabad lelkiismerettel és teljes nyíltsággal elemezték a titkosszolgálati forgatókönyv szerint lebonyolított politikai per fejleményeit, egyetértve abban, hogy a másodfokon kimondott jogerős ítélet az ún. székely terrorvád megbélyegző minősítésével és hatósági szigorával tulajdonképpen az erdélyi magyarság, illetve a területi autonómiájáért küzdő székelység megfélemlítésére irányul. A hitüket és meggyőződésüket töretlenül vállaló kézdivásárhelyi fiatalemberek érzékletes tájékoztatást nyújtottak hosszúra elhúzódott, viszontagságos perükről és emberi kálváriájukról. „Hatvannégy vármegyés” politikai felfogásuktól függetlenül ismételten nyilvánvalóvá vált, hogy semminemű bűncselekmény elkövetése nem írható a rovásukra, s legfeljebb az orwelli gondolatrendőrség módszerei szerint volnának elítélhetők.
Erdélyi képviselőnk a beszélgetések rendjén tájékoztatta az elítélteket a kiszabadításuk érdekében teendő jogi és politikai lépésekről és erőfeszítésekről. A börtönlátogatás nyomán tartott rögtönzött sajtóértekezleten – egyebek mellett – elmondta, hogy a hírhedt Ceauşescu-diktatúrát idéző, magyarellenes politikai kurzus részét képezi a Beke–Szőcs-per, amely ellen hazai és nemzetközi szinten egyaránt fel kell lépni. A kormánypártoknak nem a köreikben meghúzódó bűnösöket és korruptakat, hanem a jogfosztott kisebbségi magyarokat, illetve az ártatlanul elítélteket kellene védelmezniük – mondotta, egyben arra szólítva fel az RMDSZ vezetőit, hogy végre „üssenek az asztalra”, és tiltakozásuk jeléül bontsák fel a kormánypártokkal kötött parlamenti megállapodásukat. Ugyanakkor az egyházakat is a foglyok krisztusi védelmére kérte fel, és sürgette, hogy Klaus Iohannis részesítse államelnöki kegyelemben az ártatlanul elítélteket. Tekintettel arra, hogy az erre előírt határidőt meghaladva továbbra is késik az ítélet írásbeli indoklása, ennek haladéktalan kiadását is sürgette, hogy jogi úton lehessen továbblépni a foglyok kiszabadítása ügyében.
Habár a jelenlegi belpolitikai viszonyok, valamint a közeljövőben sorra kerülő választások nem kedveznek az igazságtételnek, európai képviselőnk meggyőződését fejezte ki, hogy teljes körű magyar összefogással és a szükséges román és nemzetközi segítséggel idejekorán sikerülni fog kiszabadítani Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, akiket erdélyi nemzeti közösségünk bűnbakjaiként és túszaiként tart fogva a magyarellenes román hatalom.
 
Kelt Nagyváradon, 2018. augusztus 23-án,
a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján

hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása
Tőkés László portré az EuroparlTV-n
Tőkés László I.

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010