»
A jubileumi rendezvény középpontjában az 1943-ban Balatonszárszón zajlott írótalálkozó és konferencia volt, amely a magyar társadalom és gazdaság a második világégéssel összefüggő kérdéseinek megvitatását szorgalmazta.
2013. július 7. vasárnap
X. Partiumi Írótábor Nagyváradon
Hagyomány, haladás, megmaradás címmel a hétvégén, 2013. július 4–6. között a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület tizedik alkalommal szervezett írótábort Nagyváradon.A jubileumi rendezvény középpontjában az 1943-ban Balatonszárszón zajlott írótalálkozó és konferencia volt, amely a magyar társadalom és gazdaság a második világégéssel összefüggő kérdéseinek megvitatását szorgalmazta.
A X. Partiumi Írótábor keretében mintegy húsz meghívott előadó értekezett, köztük Tőkés László európai parlamenti képviselő, az írótábor állandó vendége és támogatója. A zárónapon elhangzó, Szárszó – múlt, jelen, jövendő című előadásának elején az egyház szerepvállalását emelte ki a balatonszárszói írótalálkozó megszervezésében. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke rámutatott azokra a társadalmi folyamatokra, amelyek a 40-es évek elején, egy vesztett háború fenyegetettségében bontakoztak ki, és amelyek a szárszói konferencia legfőbb kérdéseit vetették fel. Az akkori események felidézése után, a jelenhez érkezve Tőkés László kifejtette: „az önálló magyar utat kell válasszuk és azt kövessük”. Kis-magyarországi vonatkozásban ez azt jelenti, hogy „az egyneműsítő politikák ellen fel kell lépni, és a szabad, egyesült Európa megszorító keretei között, a totalitárius vagy globalista rendszerekkel szemben a magyar út megtalálására kell törekednünk.”
A balatonszárszói konferencia Erdélyre vonatkozó, máig érvényes üzenetének megfogalmazásakor Tőkés László Németh László szárszói beszédét idézte, aki az úgynevezett népi írók politikai irányának, a jobboldallal és baloldallal szemben kialakult „harmadik oldalnak” a híve volt. Németh László elhíresült kérdésfelvetését – „Nem lehetne Új-Guinea a pápuáké?” – utalva az európai parlamenti képviselő feltette a kérdést: „nem lehetne Erdély az erdélyieké?”. Meggyőződése szerint Erdély népe egész történelme során ilyen önálló gondolkodásról tett tanúbizonyságot.
Előadásának utolsó részében Tőkés László az aggasztó népszámlálási adatok tükrében jövőbemutató következtetéseket vont le. A „vértelen pusztulásnak” vagy „önkéntes Trianonnak” is nevezett fogyatkozásunkat tekintve az EP-képviselő felhívta a figyelmet: ezt a folyamatot sem prédikációval, sem szavalatokkal nem tudjuk megállítani. Önvizsgálatot kell tartanunk, hogy mekkora a felelősségünk a zuhanó mértékű apadásban. A civil szféra, az egyház és a politikum együtt kell gondolkozzon a folyamat megállítása érdekében, úgy ahogy ezt tették elődeink 1943-ban Balatonszárszón. „Kövessük a szárszói példát, keressük az egyházi, politikai és nemzeti ökuménia útját” – hangsúlyozta Tőkés László.
Az írótábor zárónapján díjátadásra is sor került: idén Mezey Katalin budapesti prózaíró, költő, a legendás Kilencek költőcsoport tagja vehette át Tőkés Lászlótól a Partiumi Írótábor díját. A díjazottat Ködöböcz Gábor irodalomtörténész méltatta. A találkozó főszervezője, Barabás Zoltán nagyváradi költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke azzal a reménnyel zárta a háromnapos, programgazdag tanácskozást, hogy jövőre ugyanilyen szép számban vesznek majd részt a magyar irodalom jeles képviselői a soron következő írótáborban.
Nagyvárad, 2013. július 7.
hírek
2024. május 13. hétfő
Százéves a Johannita Rend Magyar Tagozata
2024. május 9. csütörtök
A PKE alapítására (is) emlékezve
2024. április 29. hétfő
Dél-afrikai búrok és magyarok érkeztek Erdélybe
2024. április 14. vasárnap
Tőkés Lászlóról a finn fővárosban
2024. március 16. szombat
Petőfivel – Erdélyért és a szabadságért
2024. március 11. hétfő
Az autonómia létkérdés
2024. március 10. vasárnap
Ismét autonómiaköveteléssel ért véget a székely szabadság napja
2024. március 1. péntek
A Mecénás Alapítvány, avagy a korrupció hosszúra nyúló árnyéka a nagyváradi Léda-házon
2024. február 20. kedd
Az év első elnökségi ülése
2024. február 20. kedd
Tőkés László levele Novák Katalinnak