»
2011. július 12. kedd
Vizsgálat indult a Tőkés László meggyilkolására uszító újságcikk ügyében
Kedden, 2011. július 12-én tartotta az első meghallgatást az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) a Ştefan cel Mare című hetilap május elsejei számában megjelent, Tőkés László meggyilkolására uszító újságcikk ügyében. Mint ismeretes, ebben Mihai-Florin Nahorniac, a kiadvány igazgatója, egyben főszerkesztője Florin Bucovineanul név alatt többek között azt írja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökéről, az Európai Parlament alelnökéről, hogy: „Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen »bozgor« [itt: hazátlan]? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol örvendhetett mindazoknak a jogoknak, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Ha valami nem tetszik, miért nem mész Magyarországra? Hát nem lesz már valaki ebben az országban, aki golyót ereszt ennek a hazaárulónak a fejébe? ”
A médiatermék öndefiníciója szerint: nemzeti, politikai független kiadvány, amely Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért küzd. A kiadványt, igazgatóján keresztül, akkreditálta az Európai Bizottság, az Európai Unió, a NATO és a G8, állítja a tulajdonosa, aki tulajdonképpen az idézett cikk szerzője is egyben. Az iromány olyan alapvető emberi jogokat sért, mint a becsülethez, az emberi méltósághoz vagy az élethez való jog. Mindemellett elfogadhatatlan a gyilkosságra való minősített felbujtás, ami azért is különösképpen súlyos, mert előre megfontolt szándékkal való elkövetésre buzdít.
Tőkés László az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz benyújtott panasza mellett becsületsértés és gyilkosságra való felbujtás vétsége miatt feljelentést tett a bukaresti törvényszék mellett működő ügyészségnél is.
Az ODT bukaresti székhelyén zajló keddi tárgyaláson Tőkés Lászlót Kincses Előd ügyvéd képviselte, a vádlott fél azonban a beidézés ellenére nem jelent meg, így az érdemi tárgyalásra nem kerülhetett sor. Asztalos Csaba, az ODT elnöke meghallgatta Kincses Előd pontosítását a beadványt illetően, miszerint nemcsak az ominózus újságcikk szerzőjét, hanem a román uralkodóról elnevezett kiadványt is diszkrimináció elkövetésével vádolják.
A tárgyaláson elhangzott: a vizsgálatot nehezíti, hogy a cikk szerzőjének pontos lakcíme ismeretlen. Utólag kiderült, hogy az a cím, melyre az ODT a beidézést küldte, nem valós. Az újságíró egyetlen ismert elérhetősége a lap impresszumában található, ez az egyetlen kiindulópont, amelyre egyelőre az eljárás során hagyatkozhat a testület. A vizsgálat ellenben tovább folytatódik, és az ODT várhatóan augusztus második felében tűzi ki az újabb meghallgatás időpontját.
Nagyvárad 2011. július 12.
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció