»
2011. július 1. péntek
A 80 éves Véső Ágoston nagybányai festőművészt köszöntötték Budapesten
Budapesti tárlatának megnyitóján köszöntötte 80. születésnapja alkalmából Véső Ágoston nagybányai festőművészt Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke. A 80. zsoltár szavaival köszöntötte Véső Ágoston nagybányai festőművészt, a Nagybánya Tájképfestő Telep vezetőjét a budapesti Mission Art galériában Tőkés László, az Európai Parlament erdélyi alelnöke 2011. július elsején az alkotó 80. születésnapja alkalmából megnyitott kiállításán.
„Seregeknek istene állíts helyre minket, világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk” – idézte az igét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) korábbi püspöke, majd kifejtette, hogy a napfény megjelenítésekor tulajdonképpen a teremtő fényességét tükröztetik az alkotóművészek. „Joggal tartják szakrális eredetűnek a művészetet, mert az alkotókat az a kiváltság éri, hogy a teremtőhöz hasonló alkotó munkát végeznek” – mutatott rá Tőkés László, majd áttért köszöntője második gondolatára, amelyben az egykori Nagybánya csodálatos arculatát állította párhuzamba a város mai, lepusztult állapotával. Mint mondta, 1931-ben egy aradi újságíró még azt írta „olyan ez a város, mint egy nagy paletta; mintha valamely színektől megrészegedett mámoros piktor teremtette volna túláradó kedvében”, ma azonban nem lehet nem gondolni arra, hogy mennyire tönkretették Nagybányát néhány évtized alatt.
„Veszendő minden jó, minden érték, minden szépség, minden jóság, de nekünk a világ gyógyulásáért és épüléséért, az értékek megmentéséért kell fáradoznunk, miként Krisztus tette a megromlott emberekkel. Az értéktagadó nihilizmus korában az értékek Európájában próbáljuk legalább vigasztalni, de még inkább ellentételezni azt a drámai folyamatot, amelynek elszenvedői vagyunk. Erdélyre, Móricz Zsigmond Tündérkertjére, és benne Nagybánya ipari tájára is ilyen módon gondolunk, miközben köszönetünket fejezzük ki a festőművészeknek, hogy vigasztalnak és építenek bennünket, értékeket mentenek és teremtenek” – mondta Tőkés László, majd folytatva Véső Ágoston méltatását, a festő egyik – korábbi – interjúját idézte annak alkotói hitvallásáról: „Tudatosan vállalom a nagybányaiságot, és arra törekszem, hogy annak szellemiségét, alkotómódszereit a modern kor követelményeihez alkalmazkodva használjam fel, s az újabb idők festészeti eredményeivel gazdagítsam.”
Az erdélyi EP-képviselő szerint Véső Ágoston teljesítette vállalását, és az ezt illető elismeréssel köszöntötte a művészt, majd megköszönte a Mission Art galéria tulajdonosainak, Jurecskó Lászlónak és Kishonthy Zsoltnak a tárlat megszervezésének lehetőségét, s ugyancsak a 80. zsoltár áldáskívánásával zárta a nagybányai festőt méltató beszédét: „Legyen a te kezed a te jobbodnak férfián, és az embernek fián.”
Rövid beszédében Véső Ágoston is kitért arra, hogy nem a képzőművészek érdeme alkotásaik létrehozása. „Adottságunk Istentől való, legfeljebb abban lehet valamilyen érdemünk, hogy milyen mértékben teszünk eleget a felkérésnek, hogy kamatoztassuk kapott tehetségünket” – fogalmazott a festőművész.
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció