»
2020. július 27. hétfő
Tusványos a Dunán
Köztudott, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort 2020-ban a járványhelyzet miatt nem lehetett a szokott módon és helyszínen megtartani.
Pótolni a pótolhatatlant nem lehetséges, ám a „Tusványost” évről évre megszervező csapat egy része úgy gondolta, hogy néhány órára megpróbálja odavarázsolni a „bálványosi folyamat” szellemét és a tusványosi életérzést egy dunai hajóra, amely a nemzet fővárosában, az Országház előtt szelte a habokat.
Július 24-én tartották meg a „Tusványos a Dunán” című, helyzetelemzéssel, esélylatolgatással és jövőfürkészéssel egybekötött baráti találkozót a Zsófia Rendezvényhajón, a Pro Minoritate Alapítvány támogatásával. „Tusványos ugyan egyedi – elvégre a »világ közepe« –, de Tusványos barátai azért lehetnek együtt, egy helyen, egy időben az idén is.. Hiszen »Dunának, Oltnak egy a hangja...« – állt a részvevőknek küldött meghívóban, amelyet Németh Zsolt és Toró T. Tibor jegyeztek.
A találkozón ott volt és felszólalt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor állandó díszmeghívottja is. hírek
2025. április 18. péntek
Húsvéti üdvözlet
2025. április 14. hétfő
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXXV. Közgyűlése – Beregszász, 2025. április 12.
2025. április 9. szerda
ÖSSZETARTOZÁS ÉS KIREKESZTÉS
2025. március 29. szombat
Köszöntőbeszéd az Erdélyi Magyar Szövetség Küldöttgyűlésén
2025. március 29. szombat
Marosvásárhely „fekete márciusa”
2025. március 27. csütörtök
NYILATKOZAT – Harmincöt évvel a marosvásárhelyi fekete március után
2025. március 23. vasárnap
Tisztújítás volt az EMSZ-ben
2025. március 23. vasárnap
Kriza János-emlékév
2025. március 23. vasárnap
Hogyan tovább, erdélyi autonómia? – Számbavétel és kiútkeresés
2025. március 22. szombat
Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökének