2012. október 7. vasárnap
Tőkés László nyilatkozata a választás szabadságáról
\"Igazán ideje volna, hogy a választás szabadságának demokratikus jogával élve, végre fordítsunk a kommunista diktatúra visszahúzó örökségével küszködő országunk sorsán, és – ezzel együtt – az erdélyi magyarság társadalmi és politikai életében is dűlőre vigyük a tényleges és teljes demokratikus rendszerváltozást\" - fogalmaz Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a 2012. október 7-i nyilatkozatában.
N Y I L A T K O Z A T
Tegnap, Október 6-án, Brassóban, a Magyar Napok keretében az Aradi Vértanúkraemlékeztünk, akik életüket áldozták a magyar- és a világszabadságért.
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolta ezt hazám szolgálata” – 163 esztendeje ezek voltak a halálba menő Dessewffy Arisztid tábornok utolsó szavai. „Van, amikor halni kell a hazáért, van, amikor élni kell érette” – idézhetjük ugyanezen gondolatmenetben Áder János államelnök kijelentését.
Az egykori szabadságharc eszmei üzenete változatlanul időszerű. Orbán Viktor miniszterelnök a gazdasági önrendelkezés kivívásáért folytatott „szabadságharcról” beszél. Az erdélyi és a többi határon túli magyar közösségünk esetében sincs ez másképp. Nagy elődeink önfeláldozó példáját követve, megalkuvás nélkül, békés és törvényes eszközökkel tovább kell folytatnunk a küzdelmet s a munkát nemzeti szabadságunkért és önrendelkezésünkért.
A Kolozsvári Magyar Napok nyomába lépve, ezt a célt szolgálják és ezt a szolgálatot végzik a példaértékű hagyományt teremtő Brassói Magyar Napok. Egészében véve, ugyanerre vállalkozik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a kezdeményezésére létrejött Erdélyi Magyar Néppárt. Teszik mindezt a nemzeti összefogás jegyében, mind Kolozsváron, mind Brassóban példás formában együttműködve a többi magyar polgári és politikai erőkkel, valamint történelmi egyházainkkal.
A helyi és az országos választások idei esztendejében erre a fajta új egységre törekedett az EMNT és az EMNP. Nem rajtunk múlott, hogy a 2009-ben ígéretes módon elkezdődött erdélyi Magyar Összefogásnak utóbb elmaradt a folytatása. A politikai képviseletet kisajátítani akaró többségi pártérdek – sajnos – felülkerekedett a nemzeti közérdek hathatós képviseletéhez szükséges plurális összefogás demokratikus követelményén.
A parlamenti választások közeledtén csak sajnálni lehet, hogy az egypárti kizárólagosságra törekvő RMDSZ újból meghiúsította a nemzeti minimumon alapuló erdélyi magyar összefogást. Hasonlóképpen sajnálatos, hogy saját tagságával és választóival szembe menve, az MPP csúcsvezetősége szintén hátráltatja a nemzeti együttműködést. Pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében, tavaly október 6-án megvalósult közös fellépés, valamint a Református Székely Mikó Kollégium ügyében kialakult – idei – szeptember elsejei kiállás komoly eszmei és erkölcsi alapjául szolgálhattak volna az olyannyira kívánatos demokratikus új magyar egységnek.
Fájdalmas, hogy az RMDSZ pártvezetősége első kormányra kerülése óta – immáron tizenhat éve – inkább szót ért az akármely politikai oldalon álló román versenypártokkal, mint saját magyar „testvérpártjaival”, melyekkel szembeni alapmagatartása: a posztkommunista kizárólagosság.
Általános összefüggésben szólva, éppen ennyire fájdalmas, hogy a posztkommunista politikai elit önző pártérdekei oltárán kész feláldozni a társadalmi közérdeket. Velük szemben is világító példa az Aradi 13, valamint az államférfi Batthyány Lajos vértanúsága, akik – krisztusi módon – inkább saját életüket áldozták fel a nemzetért.
Mindezeket szem előtt tartva egyenesen orcapirító azoknak a pártoskodó szenátor- és képviselőjelölteknek a nemzetidegen politikai arroganciája, akik a Román Parlament „örökös tagságára” és – netalán – a képviselettel járó parlamenti immunitásra pályázva, saját „hitbizományuknak” tekintik az erdélyi magyarság szavazóbázisát, és „Tőkéséktől”, az Erdélyi Magyar Néppárttól akarják „megvédeni a magyarságot”. Ám lássák….
Közelednek a választások. Ha „választás” – hát legyen választás! Igazán ideje volna, hogy a választás szabadságának demokratikus jogával élve, végre fordítsunk a kommunista diktatúra visszahúzó örökségével küszködő országunk sorsán, és – ezzel együtt – az erdélyi magyarság társadalmi és politikai életében is dűlőre vigyük a tényleges és teljes demokratikus rendszerváltozást.
Marosvásárhely, 2012. október 7.
Tőkés László
európai parlamenti képviselő,
az EMNT elnöke,
az EMNP védnöke
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












