2018. augusztus 23. csütörtök
Send this article Print this article

Tőkés László meglátogatta a börtönben Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt

Rögtönzött, rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő és Beke Csilla, a jogtalanul fogva tartott Beke István felesége a csíkszeredai börtön előtt, miután meglátogatták a székely terrorper politikai foglyait.



 Csütörtök délben Tőkés László és Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a szintén jogtalanul fogva tartott Szőcs Zoltánhoz is ellátogatott.
„Mai látogatásunk a legkevesebb, amit megtehetünk a jogtalanul bebörtönzött nemzettársainkért. Távozásunkkor azzal a felemelő érzéssel és felismeréssel léphettem ki a börtön ajtaján, hogy a hangszigetelt fülke mindkét oldalán szabad emberek ülnek, hiszen sem Beke Istvánt, sem Szőcs Zoltánt nem tudták megtörni. Fontos tényezője ez fogságuknak, hiszen ezzel is üzenik, hogy egyenes gerinccel akár a szenvedést is vállalni kell az igaz magyar ügyért” – kezdte felszólalását Tőkés László. Az EMNT elnöke, aki egyik alelnöke az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságának is, hangsúlyozta: ártatlan embereket soha, semmilyen körülmények között nem lehet fogva tartani, s ez független az érintettek nemzeti hovatartozásától. „Teljesen nyilvánvaló, hogy a Beke–Szőcs-ügyben nincs bűntett, nincsenek bizonyítékok, és egy kirakatperrel van dolgunk. Ez a jogállam és a jogállamiság halálát jelenti, mely kilátástalan jövőt jelez előre. A politikai-koncepciós per ellenére is jól vannak a fogvatartottak, s köszönhető ez annak a gondoskodó kis- és nagycsaládi környezetnek is, mely segíti őket e nehéz időkben” – mondta Tőkés, majd hozzátette: bizakodásra ad okot a három erdélyi magyar párt és a két nemzeti tanács összefogása e témában. „Nincs kibúvó, és főképp nincs helye a külön utas politikának. Ha az RMDSZ meg tudja védeni saját tisztségviselőit, fokozott védelmet kell nyújtson az ártatlan állampolgároknak is. Ha nem ezt teszik, a közérdek szolgálata szenved csorbát, és teljes erdélyi magyar közösségünk kerül veszélybe” – hangsúlyozta Tőkés. „Meg vagyok győződve, hogy Beke István és Szőcs Zoltán nem töltik ki teljes, öt esztendős büntetésüket, de félő, hogy a közelgő választások nem hatnak majd kedvezően szabadulásukra. Európai parlamenti képviselőként – utolsó plenáris ülésünkön – tájékoztattam az EP összes képviselőjét e jogtalan ítéletről, hétfőn pedig ismét visszautazom az Európa Parlamentbe, ahol folytatjuk a megkezdett munkát. Az látható, hogy a cselekvés jogi tere beszűkülőben van, de a politikai út szabad pálya, s azon is eredményeket lehet elérni” – hangsúlyozta a politikus.
A sajtótájékoztató végén Beke Csilla – újságírói kérdésre válaszolva – elmondta: szeretné, ha a politikusok nem csak a parlamenti munkára korlátoznák tevékenységüket, és diplomáciai utakon is keresnének megoldást a kialakult helyzetre. Tőkés László ehhez kapcsolódva biztosította a bebörtönzött Beke István feleségét támogatásáról, s kijelentette: minden rendelkezésére álló eszközzel küzdeni fog a politikai foglyok kiszabadításáért.
 
(Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája)


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása
Tőkés László portré az EuroparlTV-n
Tőkés László I.

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010