»
2011. március 23. szerda
Egyperces felszólalás a szabadságért küzdő népek mellett
2011. március 23-án, a brüsszeli ún. miniplenáris keretében Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke nemzeti ünnepünk, Március 15-e, valamint Kossuth Lajos halálának – közeli – évfordulója kapcsán a magyar- és világszabadság összefüggésében foglalt állást az arab, illetve a muzulmán országokban kibontakozott szabadságharcok, illetve a nagyvilág összes, szabadságért küzdő népe mellett. A magyar szabadságharc hagyományainak szellemében erdélyi képviselőnk két nemzeti intézményünk, a Kossuth- és a Petőfi Rádió elnevezésének jelképes üzenetét is beszédébe foglalta.
Ezzel kapcsolatban azt is helyénvaló kimondani, hogy a Gyurcsány-korszak méltó lezárásaképpen éppen ideje volna országos rádióállomásaink eredeti nevét – az általános közkívánatnak megfelelően – helyreállítani.
Tőkés László felszólalását mellékelve közöljük.
F E L S Z Ó L A L Á S
a magyar- és a világszabadság ügyében
A 1848-49-es Forradalomra és Szabadságharcra emlékezve, a világ magyarsága március 15-én tartotta nemzeti ünnepét. Világhírű költőnk, Petőfi Sándor 1849-ben, a szabadságért áldozta életét.
Március 20-án – halála évfordulóján – a Szabadságharc másik nagy alakjára, Kossuth Lajos kormányzóra, a magyar parlamenti demokrácia atyjára emlékeztünk, aki idegen száműzetésben töltötte élete felét.
Népünk szabadságszeretetéről a jelképesség erejével tanúskodik az a körülmény, hogy két országos rádióállomásunk éppen Kossuth Lajos és Petőfi Sándor nevét viseli.
Szabadságharcos költőnk egyik kimagasló versében azoknak a hősöknek állít emléket: „kik érted haltak, szent Világszabadság.”
A „világszabadságnak” ez a forradalmi szelleme hatotta át egykor a magyar Ifjúságot, és a szabadságszerető Európa is ebben a szellemben áll ki a forradalmi arab Ifjúság, valamint a világ összes, szabadságért küzdő népe mellett.
Brüsszel, 2011. március 23.
Tőkés László
az EP–alelnöke
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció