»
2013. február 3. vasárnap
Tőkés László: az autonómiát kell választani az önfeladás helyett
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) hálaadó ünnepi istentisztelettel emlékezett meg az erdélyi nemzeti mozgalom önálló útjára indulásának tizedik évfordulójáról Szatmárnémetiben. Az istentisztelet után évfordulói emlékülés és tanácskozás kezdődött, jeles meghívottak részvételével. A Láncos-templomban igét hirdetett Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, aki prédikációját a Mózes V. könyvében olvasható, és a jubileumi ünnepség mottójául is szolgáló „Válaszd az életet!” felhívásra építette. Mint mondotta: az Ige hatálya kiterjed az élet minden területére, és a folytonosság hordozója is egyben. Az EMNT-elnöke történelmi jelentőségűnek nevezte a református egyház szerepét az autonómiamozgalom elindításában, amit a reformátusok 1989-es temesvári népfelkelés kirobbantásában betöltött vitathatatlan érdeméhez hasonlított. Amiképpen Temesvár a küzdelem, úgy Szatmár a békés építkezés jelképévé vált – hangsúlyozta Tőkés László. „Nem volt elég a zsarnokságot legyőzni, folytatni kell az utat. Az életet kell választanunk a halál és az átok helyett, az autonómiát az önfeladás helyett” – fogalmazott az igehirdető.
A házigazda Korda Zoltán lelkipásztor köszöntője után, a magyar kormány nevébenSzászfalvi László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő köszöntötte a Láncos-templomot megtöltő gyülekezetet. Elmondta: tíz évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az autonómia jelszavát tűzte zászlajára, és ezzel az élet akarásáról és a szülőföldhöz, anyanyelvünkhöz, nemzeti tudatunkhoz való ragaszkodásról tett bizonyságot. Az EMNT nem valaki ellen, hanem valamiért jött létre, az autonómia ügyének felkarolása érdekében – hangsúlyozta.
Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja ünnepi köszöntőjében kifejtette: az autonómia egy közösség élni akarását mutatja. „Minél autonómabb egy közösség, annál sikeresebb problémái megoldásában” – jelentette ki.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
hírek
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére