»
Szilágyi Zsoltnak, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökének; valamint egyes munkatársainak a társaságában érkezett a Fő utcai 113-as szavazókörbe.
2016. december 12. hétfő
Tőkés László a rendszerváltozás folytatása reményében szavazott
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke román állampolgárként és nagyváradi lakosként a bejelentett állandó lakhelye szerinti szavazókörben adta le voksát december 11-én, a romániai törvényhozási választások rendjén, a váradolaszi református templomban általa végzett igehirdetési szolgálatot követően.
Szilágyi Zsoltnak, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökének; valamint egyes munkatársainak a társaságában érkezett a Fő utcai 113-as szavazókörbe.
A rendben lezajlott voksolás után Tőkés László elmondta: „Andrei Pleșu volt román külügyminiszter nem kevés szarkazmussal jelentette ki: románok vagyunk, nem tudjuk, kire szavazzunk. Az erdélyi magyarok még a románoknál is lehetetlenebb helyzetbe kerültek, hiszen számukra az egyetlen választási kínálat a régi egypártrendszer korszakát megtestesítő RMDSZ volt. Következésképpen az erdélyi magyar nem választhatott, hanem legfeljebb – kommunista módon – szavazhatott.
Én magam bihari magyarként nem adhattam szavazatomat a megyei listák korrupt jelöltjeire. Sem a magyar nemzeti önrendelkezés árulóira. A Ceaușescu-diktatúra bukásának évfordulójához közeledve a demokratikus rendszerváltozás lehetséges folytatására szavaztam.”
hírek
2025. július 9. szerda
Igehirdetés dr. Kincses Előd ügyvéd temetésén
2025. július 3. csütörtök
In memoriam Kincses Előd
2025. június 30. hétfő
Az aranydiplomás Tőkés László üzenete
2025. június 29. vasárnap
Emlékgyűlés volt a fővárosban az 1988-as Erdély-tüntetés évfordulóján
2025. június 29. vasárnap
13. SZENT LÁSZLÓ NAPOK
2025. június 29. vasárnap
Elhunyt Kincses Előd
2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF
2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben
2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalván